Rák

Már ötezren léptek be Csodaországba

A Bátor Tábor Alapítvány 5000. táborozóját fogadta a múlt héten zajló, onkológiai betegeket fogadó, kamasz turnusában. A 2001-ben még 70 fővel, nyári élményterápiás táborként induló kezdeményezés évről-évre sikerrel vette a kihívásokat, melyekkel a nonprofit szektor szembesült. Így mára 5000-re nőtt azon daganatos és krónikus beteg gyerekeknek és családtagjaiknak a száma, akik élvezhették a terápiás rekreáció egész további életükre kiható, gyógyító hatását.

Járványok helyett ma a krónikus betegségek jelentik a fő veszélyt

Táplálkozás és nem fertőző betegségek címmel tartott miniszteri konferenciát Bécsben július 4-5-én az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). Míg ugyanis az emberiséget történetének legnagyobb részében járványok fenyegették, ma mindenütt a nem fertőző, krónikus betegségek kialakulása jelent egyre növekvő veszélyt.

Mi az a sajátvér-terápia, és mikor alkalmazható?

A sajátvér-terápia (SVT) néhány évtizeddel ezelőtt még hazánkban is ismert és gyakorta használt eljárás volt. Azonban az ún. modern gyógymódok elterjedése miatt, amelyek mindenáron gyorsan látható eredményeket követelnek (így az antibiotikumok, szteroidok és más kemoterápiás szerek alkalmazása), ez a módszer feledésbe merült.

Életmentő összefogás Vivien gyógyulásáért

Esélyt kapott az életre az a kislány, akiről a magyar orvosok azt mondták: egy hónapja van hátra. Civilek példaértékű összefogásával, valamint a Daganatos.hu Alapítvány 3 millió forintos támogatásával megkezdődhetett Vivien vietnami terápiája, ami a teljes felépülést jelentheti a kislány számára. A segítség még elkél, így a jó ügy mellé hazai sztárok is odaálltak.

Az élet méltó befejezése

A Magyar Hospice Alapítvány 20 éve dolgozik azért, hogy a daganatos betegek aktív kezelésük lezárulása után lehetőleg otthonukban kaphassanak teljes körű egészségügyi ellátást és lelki támogatást.

Együnk pattogatott kukoricát a rák ellen?

Míg az egyik oldalról transzzsírtartalma miatt támadják, a londoni St. George Hospital vezető dietetikusa szerint a pattogatott kukoricát értékes tápanyagai miatt semmiképp sem szabad törölni az étrendünkből.

Van-e daganatra hajlamos személyiség?

A daganatok kialakulásában és a kórfolyamat lezajlásában, kimenetelében is meghatározó jelentősége van a lelkiállapotnak. A holisztikus gyógyítás elveinek figyelembevételével azt mondhatnánk, mit sem ér a tabletta, az infúzió vagy a műtét, ha valaki nem képes tisztázni a betegség létrejöttének lelki hátterét, és nem tud változtatni azon, ami ellen szervezete ezzel a mintegy kapitulációra kényszerítő állapottal tiltakozik.

Napi egy aszpirinnal a rák ellen?

Három brit kutatás is alátámasztja, hogy a szívroham elleni harcban alkalmazott aszpirin a rák megelőzésében és kezelésében is szerepet kaphat.

Ginkgo biloba veszélyei: lehet, hogy rákkeltő hatású?

Az amerikai nemzeti toxikológiai program (National Toxicology Program – NTP) kutatói állatkísérletekben rákos elváltozást figyeltek meg a májban és a pajzsmirigyben az időskori elbutulás (demencia) alternatív terápiájában világszerte alkalmazott Ginkgo biloba kivonat alkalmazása esetén.

Célzott rákterápiás kutatások Magyarországon

A célzott rákterápiás kutatások világszerte több vonalon haladnak előre. Magyarország olyan klinikus kutató orvossal büszkélkedhet, aki, miután több éven át dolgozott egy New York-i kutatócsoportban, hazatérése után itthon saját kutatást is végez a nyálmirigydaganatok területén.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!