Szimpatika – Egy új korszak apái

Az élet ma már teljesen más, mint ötven, száz, de akár harminc éve. Ez pedig a családi viszonyokat is jócskán megváltoztatta. Sokan talán visszasírják a konzervatív felállást, amikor a nők főztek, mostak, vasaltak, és éjjel-nappal a gyerekekkel voltak, a férfiak pedig dolgoztak, és „felnőtt életet” éltek.

A többség azonban vélhetően üdvözli a változást, amelynek nyomán egyre több férfi vállal egyre nagyobb szerepet a család életében. Ez a szerep pedig már nem merül ki az anyagi stabilitás biztosításában és a fegyelmezésben, nem; ez valós időt, energiát, szívvel-lélekkel való részvételt jelent.

Nem szabad persze minősíteni, hiszen a lényeg az, hogy egy párkapcsolatban olyan munkamegosztás alakuljon ki, ami nem szorít háttérbe, nem nyom el senkit, és lehetőleg mindenki számára elfogadható.

Ám itt nemcsak feladatok, de örömök elosztásáról is szó van. Szerencsére sokak számára ma már nem kérdéses, hogy a minőségi időtöltés a családdal érték, a gyerekeknek pedig nagyon fontos, hogy szüleik egyformán jelen legyenek – az életük első pillanatától kezdve.

A barkácsolás másodlagos

Volt idő, amikor az a tévhit uralkodott, hogy egy kis- gyermeknek főként anyai gondoskodásra és szeretetre van szüksége, az apák feladata majd akkor következik, amikor focizni, fára mászni, barkácsolni kell tanítani őt. Mára a kutatások alátámasztják: az apa-gyermek viszonynak kulcsszerepe van a pszichoszociális fejlődésben.

„Érzelmileg elérhető apa” – így hívják az új ideálképet. Az ilyen szülők gyerekei nagyobb eséllyel teljesítenek jobban az iskolában, viselkedésük kiegyensúlyozottabb.

„A társadalomnak és a közösségeknek is támogatniuk kell az apákat ezen az úton. A változás sosem könnyű, de az apa szerepének újraértelmezése nemcsak az apák, hanem az egész társadalom számára hasznos és értékes lehet” – írja vonatkozó cikkében az ekonom.hu.

Ugyanakkor az is látszik, hogy átmeneti időszakban vagyunk. Sokan még ragaszkodnak a régi sémához, mások már a skandináv példát követik.

Ez tűnik ki Benedek Szidónia Anna és Dorner László Az apa szerepe a kisgyermek életében című, a Gyermeknevelés Tudományos Folyóiratban megjelent kutatásából is.

Mint az összefoglalóban írják:

„Kifejezetten érdekes volt látni, hogy milyen különbözőképpen gondolkodnak apai és anyai szerepekről, játékokról és együtt töltött időről a kitöltésben részt vevő édesapák. Úgy gondoljuk, hogy bár manapság a kutatások alapján egyre inkább a modern apák idejét éljük, akik ott vannak a szülőszobán, előszeretettel pelenkázzák, etetik gyermeküket, és gyakran együtt játszanak a kicsivel, azért még továbbra is jelen van az a hagyományos szemlélet és nemi szerepelvárás, mely a gyermek érzelmi nevelését és gondozási tevékenységeinek ellátását az édesanyák feladatának tartja.”

A szerzők véleménye szerint azonban nem feltétlenül okoz problémát, ha az apa kismértékben megmarad a hagyományos szerepeinél addig, amíg az gyermeke érdekeit, egészséges fejlődését és alakuló énhatárainak megszilárdulását segíti elő, valamint a gyermekkel együtt töltött idő ezáltal jobbá, minőségivé válhat.

„A gyermeknevelésre vonatkozó tudományos és köznapi érdeklődés egészen az utóbbi évtizedekig kevés figyelmet szentelt az apaság jelentőségének” – írja dr. Bújna Eleonóra, a Konstantin Egyetem neveléstudományi tanszékének oktatója Az apa szerepe a múltbeli és a korszerű családban című tanulmányában.

„Az apák szerepe napjainkban átértékelődik, és hatásuk sokkal fontosabbnak és többarcúnak bizonyul, mint azt az anyaság kitüntetett szerepére koncentráló tudományos érdeklődés hosszú évtizedei alatt sejteni lehetett.”

Ez leginkább olyan társadalmi és kulturális változásokkal függ össze, mint a nők nagyobb szakmai érvényesülése és az egyenlőbb munkamegosztás a családokban. Ma az apáktól elvárjuk a személyes gondoskodást, persze többségük már nem érzi áldozatnak ezt.

Arról nem beszélve, hogy a párjuknak szükségük is van a részvételre, hiszen a legtöbb családban ma már mindkét felnőtt dolgozik – akár személyes igénye, akár mert csak így lehetséges megélni.

Nem a bélyeg a lényeg

Egykor voltak tehát a „hagyományos apák”, ma azonban sokfélék léteznek. Vannak külön élő apák, mozaikapák, örökbefogadók, gyesen otthon lévők… Nem is a státusz a lényeg, hanem hogy mennyire sikerül megtölteni értékkel.

Egy apafigura egyébként nemcsak közvetlenül hat, de áttételesen is. Az a férfi, aki osztozik a gyermeknevelési és háztartási feladatokban, példát mutat párkapcsolati működésből is.

Kertész András coach, kommunikációs tanácsadó könyvet írt az újfajta apaságról – saját tapasztalatai nyomán. Kisfia születésekor napi tizenkét-tizennégy órát dolgozott, és nem tudott elég időt tölteni a gyermekével.

Amikor Dávid fia kétéves lett, elhatározta, hogy bevezeti az „apás szerdákat”. Vagyis heti egy napot munka helyett a kisfiával tölt.

„El sem tudtam képzelni az én első gyermekes apai szívemmel, hogy ő elmegy bölcsődébe, én pedig dolgozni. Így találtam ki ezt a megoldást. Annyi gondolat és érzés kavargott bennem ezeken a szerdákon…”

András elkezdte leírni a tapasztalatait, így született egy blog, majd az Apaidő című könyv. És bár nem mindenki teheti meg, hogy heti egy napra háttérbe szorítsa a munkáját, az jelzésértékű, hogy mennyien érdeklődnek a téma iránt: „Az emberek haladtak velem, ahogy felfedeztem az apaságot, ott voltak az elakadásaimnál, az őszinte szembenézéseimnél saját magammal, meg ezzel az egész új szereppel.”

Persze az olvasók között nagy többségben voltak a nők. András szerint ebben közrejátszik társadalmi nyomás, kihívások és rögzült dolgok, de lehet a jelenségnek lelki vetülete is:

„A férfiaknak többnyire lassabban megy a szerepváltás, kevésbé tudatosak a szülővé válás során, mint a nők. Mostanában azonban egyre többen gondolkodnak azon, hogy hogyan lehetne másképpen, jobban csinálni az apaságot, mint ahogyan a szüleik, nagyszüleik tették” – magyarázza Kertész András, aki szerint az első évek fizikai kapcsolata (sőt a várandósság alatti odafigyelés) alapozza meg a jó apa-gyermek kapcsolatot.

„Ennek nagyon fontos része az érintés. Ha egy apa nincsen fizikailag együtt a gyerekkel eleget, nem fogja, nem öleli, nem altatja, nem pelenkázza, nem fürdeti, akkor az egy egész másfajta kapcsolatot eredményez. Én a pocaktól egészen máig – most hat és fél éves a kisfiam – tulajdonképpen összeérünk, együtt lélegzünk, és ez mindent megalapoz.”

Borítókép: Envato Elements