Járványok helyett ma a krónikus betegségek jelentik a fő veszélyt

2013. 07. 21.
Szerző: Szimpatika
Táplálkozás és nem fertőző betegségek címmel tartott miniszteri konferenciát Bécsben július 4-5-én az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). Míg ugyanis az emberiséget történetének legnagyobb részében járványok fenyegették, ma mindenütt a nem fertőző, krónikus betegségek kialakulása jelent egyre növekvő veszélyt.

Szívinfarktus, légzőszervi betegségek, cukorbaj és rák veszélyeztetik az emberiség egészségét. A felsorolt betegségek kezelési költségei világszerte ötezermilliárd euróval nőhetnek 2030-ig. Kevesebb só a táplálékban, az elhízás megelőzése, a dohány- és szeszesital-fogyasztás visszaszorítása, hatékony és olcsóbb kezelések jelentenék a segítséget – írták a kutatók a The Lancet című brit orvosi szaklapban februárban közölt tanulmányukban.

A krónikus betegségek tömeges megjelenése, az érintetteknek a gazdasági és társadalmi életből való kiesése és a gyógyítási költségeik gazdaságilag tarthatatlan helyzetet teremtenek. „A legfrissebb becslések szerint a világon évente 34,5 millióan halnak meg nem fertőző betegségekben, ez pedig az összesen 52,8 millió haláleset 65 százaléka. 2030-ban 50 millió lehet a nem fertőző betegségek áldozatainak a száma” – olvasható a tanulmányban.

Ruth Bonita, az új-zélandi Auckland Egyetem kutatója és szerzőtársai a legfontosabb intézkedések között említették a dohányfogyasztás visszaszorítását, a táplálékkal bevitt só mennyiségének csökkentését, és elérhető árú kezelések biztosítását szívbetegek és szélütéses páciensek, illetve a többi érintett számára. Ez pedig nem kerülne többe évente fejenként 0,75-1,5 eurónál.

Ha tíz év alatt 15 százalékkal csökkenne a sófogyasztás, a magas vérnyomás kialakulásának megelőzése révén 23 országban 8,5 millió ember halálát lehetne megakadályozni – azaz a nem fertőző betegségek miatti halálozások 80 százalékát.

A legjobb és leggyorsabb eredményeket törvényhozással és adókivetéssel lehet elérni. A törvényi beavatkozások érik el a legnagyobb hatást, és ezek járnak a legkisebb költséggel – hangzott el nemrég az ausztriai Kremsben az elhízás témájában rendezett konferencián.

Boyd Schwinburn, a Melbourne-i Deakin Egyetem táplálkozástudományi és közegészségügyi szakértője, a konferencia egyik résztvevője javasolta a „junk food”, azaz az „értéktelen élelmiszerek” legalább 20 százalékos adóját, az egészséges ételek adómentességét, sőt támogatását, valamint az egészségtelen élelmiszerek gyermekeknek szóló reklámjainak betiltását.


forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!