Életmentő összefogás Vivien gyógyulásáért

2013. 06. 22.
Szerző: Szimpatika
Esélyt kapott az életre az a kislány, akiről a magyar orvosok azt mondták: egy hónapja van hátra. Civilek példaértékű összefogásával, valamint a Daganatos.hu Alapítvány 3 millió forintos támogatásával megkezdődhetett Vivien vietnami terápiája, ami a teljes felépülést jelentheti a kislány számára. A segítség még elkél, így a jó ügy mellé hazai sztárok is odaálltak.

A hároméves Vivien két éve küzd a gyilkos kórral: 17 kemoterápián, 54 sugárkezelésen, 10 műtéten és gyógyszeres kemoterápián van túl. Óriási csatákat nyert meg, ám az évek során a család teljesen tönkrement anyagilag. Vivien lágyrészdaganattal küzd; pár hete újabb áttétet találtak nála. A magyar orvosok lemondtak róla; az egyetlen esély élete megmentésére egy nagyon drága, külföldön végzett immunterápiás kezelés maradt, amely a tapsztalat szerint a Vivienéhez hasonló betegségben szenvedőknél 95%-ban teljes gyógyulást hoz. Nemrég még úgy tűnt, hogy a kellő összefogás és anyagi segítség nélkül Vivien egy hónapon belül elveszíti a háborút…

A Napló riportere, Dorogi Gabriella facebookos felhívásának, majd ezt követően a temérdek megosztásnak köszönhetően sokakhoz eljutott a pici lány története, a család segélykérése. Hihetetlen méretű összefogás szerveződött: civil emberek ezrei és számos híresség álltak és állnak folyamatosan a jó ügy mellé. Láthattuk őket az RTL Klub 8:08-ban (https://www.rtlklub.hu/musorok/808/cikkek/532109), de riportot forgatott róluk a TV2 Aktív című műsora is. Elutazásuk előtt egy nappal a Jóban Rosszban két szereplője, Juhász Adrienn és Kembe Sorel látogatta meg otthonában a családot (https://tv2.hu/musoraink/aktiv/127480_kembe_sorellel_jatszott_a_beteg_kislany.html), és a látogatást követően úgy döntöttek, hogy jótékonysági koncertet szerveznek számos sztárfellépő bevonásával. A családot rengeteg civil, továbbá a Tündérke Alapítvány is támogatta, sőt a hazánkba látogató esküvőturista páros, Lisa és Alex is segíti Vivent. Szépen gyűlik a pénz, aminek köszönhetően a család el tudott utazni a kezelés helyszínére, Vietnamba, ám a hónapokig tartó terápiát biztosan nem tudják saját erőből finanszírozni.

Jókor jött hát az újabb segítség: a Daganatos.hu Alapítvány 3 millió forinttal nyújtott segítő kezet a családnak a kislány életéért való küzdelemben. Az alapítvány 2005 óta több mint 500 daganatos és leukémiás gyermekek felépülését segítette már, elsősorban közvetlen anyagi támogatással, amit az adó egy százalékából befolyt összegeknek köszönhetően tehetnek meg. „A kislány két éve vesz részt a támogatási programunkban, rendszeres anyagi támogatást nyújtunk a családnak. Miután Vivienről idehaza lemondtak, de külföldön életmentő kezelést kaphat, kötelességünknek érezzük, hogy tovább támogassuk. Amíg a szülők nem adják fel a harcot, addig nekünk is ott kell állni mellettük” – magyarázta döntésük okát Lakatos Balázs, az alapítvány sajtóreferense.

„Köszönettel tartozunk a Daganatos.hu Alapítványnak és annak a sok ezer embernek, akik hozzájárultak, hogy a mi drága Vivienünk esélyt kapjon az életre. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi jó ember van ebben az országban, akik még akkor is segítenek, ha maguk sincsenek könnyű helyzetben” – mondott hálát Vivien vietnami ágya mellől az édesanya, Kovács Brigitta, akitől azt is megtudtuk, hogy a neves vietnami orvos szerint Vivien egyelőre jól reagál a kezelésekre, és ha minden jól alakul, akkor egy műtét és várhatóan kb. 3 hónap kezelés után a kislány gyógyultan térhet haza szüleivel.

Eddig összesen kb. 5 és fél millió forint gyűlt össze; az optimista számítások szerint még legalább ugyanennyire van szükség, hogy finanszírozni tudják az életmentő kezelést. Az összefogás tehát továbbra is nagyon fontos!

A hivatalos Facebook-oldalon minden információt megtalál az, aki tovább támogatná a családot, és tudni szeretné, hogyan halad Vivien kezelése: www.facebook.com/MostSegitsunkViviennek

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!