A modern eszközök segítik a gyerekek fejlődését

Szerző: Szimpatika
Az öt év alatti gyerekeknek hihetetlen érzékük van a legújabb technikai vívmányokhoz, így már meg sem lepődünk, hogy okostelefonunkat vagy tabletünket óvodás gyerekünk előbb megtanulja használni, mint mi magunk.

Persze a szülők számára sosem jön rosszul a pár percnyi nyugalom, amit addig nyernek, míg gyermekük a telefonjukkal babrál, vagy éppen laptopjukon játszik valamit. Ám sokakban felmerül az aggodalom, vajon nem ártalmas-e a gyerekek számára a képernyő előtt töltött idő. Számukra talán megnyugtató lehet a hír, hogy a szakemberek úgy vélik, ezek a modern eszközök akár jótékonyan is hathatnak a tanulási képességekre, főleg, ha interaktív élményt nyújtanak.

A Wisconsin Egyetem kutatói az Egyesület a Gyerekek Fejlődésének Kutatásáért legutóbbi találkozóján arról számoltak be, hogy a két és három év közötti gyerekeket nagyobb valószínűséggel vonzották magukhoz azok a képernyők, amelyeket meg is kellett érinteni, mint azok, ahol nem volt szükség semmilyen interakcióra. A kutatást végző Heather Kirkorian úgy véli, az érintőképernyők számos előnnyel bírnak, azok a gyerekek ugyanis, akik ezeket használják, hamarabb gyógyulnak meg, kevesebb hibát vétenek megoldandó feladataikban és gyorsabban tanulnak.

Helen Moylett, a Korai Oktatás nevű szervezet elnöke szintén hasznosnak tartja a modern technológia vívmányait, ám véleményéhez hozzátette, hogy a szülők nem mindig a legjobb minták abban, miként is kell élni ezekkel az eszközökkel. Sok szülő például sétálás közben sms-t ír, ahelyett, hogy a gyerekével beszélgetne, és esetleg a családi ebéd közben is valamelyik kütyüjét nyomkodja, azután pedig csodálkozik, hogy ha később ugyanezt látja a gyerekénél is.

A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy nem elég a gyerekeket technikai eszközökkel ellátni, hanem le is kell tölteni azokhoz a számukra hasznos alkalmazásokat, mert csak így segítjük tanulásukat. A fő probléma ugyanis nem az, hogy mennyit ül valaki a képernyő előtt, hanem az, hogy mivel tölti ott az idejét. A legtöbb egészséges gyerek egyébként is megunja egy idő után a képernyőt és magától is elkezd játszani valamelyik játékával, vagy kiszalad a kertbe ugrálni egy kicsit. Emiatt tehát – hacsak nem valamilyen szélsőséges helyzetről van szó – nem érdemes aggódniuk a szülőknek.


forrás: https://medipress.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!