A kenti közegészségügyi hatóság emberei a grófság 18 iskolájában összesen 24 olyan csemetére akadtak, aki nem tudta használni a vécét, és akit szülei bepelenkázva járattak iskolába.
A jelenségért az ellenőrök nem a szülőket, hanem inkább a modern pelenkákat hibáztatják, mert azok kényelmesek a gyerekek számára, és viselőjüket lényegében szárazon tartják – ellentétben a régi pelenkákkal, amelyekben a lurkó „telítettség” esetén kényelmetlenül érezte magát.
Az óvodák egyre több panaszt kapnak az iskoláktól a pelenkás gyerekek miatt. „A tanítók kezdenek attól tartani, hogy lassan többet kell majd foglalkozniuk a szobatisztaság hiánya következtében felmerülő problémákkal, mint a tanítással. Az egyik iskolában például két tanteremben is ki kellett cserélni a szőnyegeket” – idézte Chris Beer óvodapedagógust a BBC.
forrás: MTI