Táplálkozás

Az örök fiatalság egyszerű titkai

Ha jól választja meg az életmódját és ennek keretében tudatosan is táplálkozik, nem kell többé keresnie az örök fiatalság titkát. Már attól fiatalabb maradhat, de legalábbis egészségesebb és kellemesebb lesz az élete, ha megfogadja apró, könnyen betartható tanácsainkat.

A kihagyott reggeli cukorbetegséget okozhat

Ha rendszeresen kihagyja a napi első étkezést, akkor 20 százalékkal növeli a kockázatát a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának. A kockázat még nagyobb az olyan nők körében, akik teljes munkaidőben dolgoznak, ugyanis náluk ez az érték elérheti az 54 százalékot.

A növényi olajak védelmében

Bár korábban állatkísérletek kapcsán felvetették a szakemberek, hogy a linolsavban gazdag étrend gyulladások kialakulásához vezethet, egy újabb, most közzétett kutatás eredményei szerint az emberi szervezet másként reagál az ilyen étrendre, mint az állatoké. A növényi olajok fogyasztása tehát nem jelent kockázatot egészségünkre nézve.

A genetikai hajlam a táplálkozással befolyásolható

„Jó lenne már megérteni, hogy a genetika nem sors, hanem valószínűség!” - figyelmeztet dr. Falus András egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Genetikai állományunk meghatározó jelentőséggel bír: a különböző fizikai adottságokon túl hajlamosít bizonyos betegségekre, melyekkel életünk során találkozhatunk.

A tökéletes fogyókúra – Jennifer Aniston szerint

A levesek finomak és változatosan elkészíthetők, emellett pedig még a napi folyadékszükséglet egy részét is fedezik. Előnyük, hogy alig tartalmaznak kalóriát, ennek ellenére sokáig teltségérzetet okoznak, mivel lassabban szívódnak fel, mint a szilárd táplálékok.

Tippek a jobb emésztésért

A rohanó életvitel, a helytelen étkezési szokások, a stressz és a mozgáshiány miatt sokan küzdenek emésztési panaszokkal. Dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa segít a leggyakoribb problémák áttekintésében, és kezelésükkel kapcsolatban is igyekszünk megoldást kínálni.

Milyen húst együnk?

Például mangalicát. De honnan tudjuk, hogy tényleg mangalica-e az, amit elénk raknak? És hogy tényleg egészséges-e? Most minden tévhitet eloszlatunk: a Szimpatika TV stábja a mangalica-főhadiszálláson járt.

Csípős orvosságok a természetből

„Ne használj sok fűszert az ételekhez!” – hangzik a modern kor intelme, de tényleg félnünk kell-e a fűszerektől, vagy csupán arról van szó, hogy ezen a téren se essünk túlzásokba? Mi a helyzet például az egyik leghíresebb hungarikumunkkal, a csípős paprikával? A fűszerek hatásairól Farkas Nándor dietetikussal beszélgettünk.

Mediterrán diéta az erek épségéért

Az erek öregedése érelmeszesedéshez, érszűkülethez, agylágyuláshoz, szívinfarktushoz - számos, az életet veszélyeztető betegséghez vezet. Új tanulmányok szerint a súlyos következmények étkezéssel is megelőzhetőek. Az étrend öregedést lassító hatásáról beszélt dr. Babai László, a Trombózisközpont életmód orvosa.

Gyógyszermenetes megoldások a koleszterinszint gyors csökkentésére

A magas koleszterinszinttel gyakran jár együtt a cukorbetegség, az elhízás és a magas vérnyomás kialakulása, szövődménye pedig lehet érszűkület, szívinfarktus vagy szélütés. Jó hír, hogy a koleszterinszint könnyen befolyásolható életmódbeli tényezőkkel is: mozgással és táplálkozással.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!