A növényi olajak védelmében

2013. 06. 26.
|
Bár korábban állatkísérletek kapcsán felvetették a szakemberek, hogy a linolsavban gazdag étrend gyulladások kialakulásához vezethet, egy újabb, most közzétett kutatás eredményei szerint az emberi szervezet másként reagál az ilyen étrendre, mint az állatoké. A növényi olajok fogyasztása tehát nem jelent kockázatot egészségünkre nézve.

Egy átlag amerikai körülbelül három vagy ennél több evőkanálnyi növényi olajat fogyaszt naponta. A növényi olajok (pl. a szója-, kukorica- vagy repceolaj) jelentős energia- és linolsav- (LS) forrást jelentenek, mely utóbbi az esszenciális tápanyagok közé tartozik. Az 1970-es évek óta tudjuk, hogy a linolsav hozzájárul a vér koleszterinszintjének csökkentéséhez, ahogyan évtizedek óta ismert tény az is, hogy az LS-fogyasztás csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét. Megjelentek azonban kétkedő vélemények is, melyek szerint a jóból is megárt a sok. A Missouri Egyetem és az Illinoisi Egyetem most nyilvánosságra hozott vizsgálata azonban ellentmondani látszik a félelmeknek.

Az étrendi linolsav hatása a gyulladásos markerekre egészséges személyeknél: véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok szisztematikus áttekintése” című közleményükben a szerzők azt írják, hogy nincs összefüggés a növényiolaj-fogyasztás és a keringő gyulladásos markerek szintje között (mely utóbbit gyakran összefüggésbe hozzák bizonyos kórállapotokkal, például a szívbetegségekkel, az ízületi gyulladásokkal, az asztmával és a rosszindulatú daganatokkal). A korábbi állatkísérletek arra utaltak, hogy a linolsavban gazdag étrend elősegítheti a gyulladások kialakulását, ám a Missouri Egyetem Kevin Fritsche által vezetett munkacsoportja azt állítja, hogy az ember szervezete másként reagál erre, mint az állatoké.

„A táplálkozás és az egészségi állapot területén nem vonhatunk párhuzamot az állatok és az emberek között” – figyelmeztet a vizsgálat vezetője. „Azt nem mondjuk, hogy most aztán mindent bele és nyakló nélkül fogyasszunk növényi olajat. Adataink ugyanakkor arra utalnak, hogy a szív egészsége szempontjából megfelelő lehet, ha állati zsiradékok helyett szója-, repce-, kukorica- vagy napraforgóolajat használunk a főzéshez.”

A linolsav egy omega-6 zsírsav, a legtöbb növényi olaj fő összetevője. Ez a zsírsav az esszenciális tápanyagok közé tartozik, mely a legtöbb növényi olajféleség több mint 50 százalékát alkotja.

Fritsche az Illinoisi Egyetem kutatójával, Guy Johnsonnal együtt az egyik legalaposabb vizsgálatot végezte el annak tisztázására, hogy az LS hozzájárul-e embereknél a gyulladások kialakulásához. Nagy számú klinikai vizsgálat eredményét gyűjtötték össze és elemezték a témában, és ennek alapján bizonyítottnak látják, hogy az LS-fogyasztás egészséges embereknél nem indukál gyulladást. „A korábbi kutatások némelyike felvetette, hogy a bizonyos zsiradékok fogyasztása kapcsán – a szervezet immunválaszaként – gyulladás léphet fel. Azt is tudjuk, hogy ez a gyulladás, mely a szervezet bármely pontján kialakulhat, krónikus betegségeket idézhet elő, vagy elősegítheti azok létrejöttét. Tisztában vagyunk azzal, hogy az állati zsiradékok gyulladáskeltő hatásúak, mostani vizsgálatunk azonban kizárta a növényi olajok hasonló kóroki szerepét” – mondja Fritsche.

A Fritsche és Johnson által áttekintett 15 klinikai vizsgálatban összesen körülbelül 500 felnőtt vett részt, akik különféle zsiradékokat, köztük növényi olajokat fogyasztottak. A szerzők nem találtak bizonyítékot arra, hogy az LS-fogyasztás bármilyen összefüggést mutatna a gyulladásos folyamatokkal. Megállapításaik megerősítik azokat a korábbi szakmai irányelveket, melyek a főzéshez a növényi olajok használatát javasolják, és napi 2-4 evőkanál növényi olaj fogyasztását tartják szükségesnek a szív egészsége szempontjából elegendő LS beviteléhez.

„A fogyasztókat szakadatlan bombázzák különböző figyelmeztetésekkel azzal kapcsolatban, hogy melyik élelmiszert kell kerülniük” – mondja a vizsgálat vezetője. „Bár az érvényben lévő táplálkozási irányelvek összességében a zsírbevitel csökkentését javasolják, reméljük, hogy az emberek elfogadják, hogy növényi olajat használjanak az ételek sütéséhez-főzéséhez.”

A vizsgálat eredményeit a Journal of the Academy of Nutrition and Dietetics című lapban hozták nyilvánosságra.


Dr. Simonfalvi Ildikó (forrás: Missouri University )

Decemberi akció

Centrum® My Energy gumivitamin felnőtteknek

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gaviscon borsmenta ízű rágótabletta

48 db

1 930 Ft

40,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

3 800 Ft

31,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

30 db

1 310 Ft

43,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 030 Ft

40,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 690 Ft

105,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

SeptaNazal® 1 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray felnőtteknek

10 ml

1 580 Ft

158 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem®

125 g

2 210 Ft

17,7 Ft/g
Kozmetikum

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 420 Ft

34,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® 200 mg granulátum

30 tasak

1 910 Ft

63,7 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 365 Ft

236,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 1600 NE tabletta

90 db

1 830 Ft

20,3 Ft/db
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 490 Ft

74,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nizoral® korpásodás ellen 20 mg/g sampon

100 ml

2 900 Ft

29 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

895 Ft

89,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 870 Ft

129 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 960 Ft

98,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algoflex® 400 mg filmtabletta

20 db

1 650 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el