Állatok

Sokba kerülnek az inváziós fajok Európának

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi kárt okoztak - állapította meg egy kutatás, amelyről a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál számolt be.

Megtalálták a világ legősibb kövületét

A molekuláris óra szerint az állatok eredete visszavezethető a közel egymilliárd évvel ezelőtti időszakra, azonban ennek eddig semmilyen kézzel fogható bizonyítékát nem találták.

Rászoruló gyermekeknek szervez tábort a Fővárosi Állatkert

Három héten át összesen 180 hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, általános iskolás korú gyermeknek kínál egyedülálló élményeket a Budapesti Állatkert saját szervezésű VakációZoo nyári napközis táborában.

Súlyos fenyegetést jelentenek a bálnákra a hajók

A súlyosan veszélyeztetett északi simabálnák védelmét szolgáló zónákban a vízi járművek többsége nem tartja be a sebességkorlátozást, ami komoly fenyegetést jelent a tengeri emlősökre.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!