Szimpatika főoldal

Ausztrál és angol kutatók vizsgálták a Csendes-óceán és az Indiai-óceán tengeri teknőseinek emésztőrendszerét, és arra jutottak, hogy a bébiteknősök teleeszik magukat műanyaggal. A kutatók úgy vélik, a fiatal teknősök egyszerűen nem tudnak szabadulni a műanyaszennyezéssel teli élőhelyekről.

A kutatók olyan teknősöket vizsgáltak meg, amelyek elpusztulva partra vetődtek, vagy épp halászzsákmány mellékfogásaként kerültek elő Ausztrália keleti és nyugati partvidéke közelében (vagyis nem a kutatók ölték meg a felboncolt teknősöket). Minden tengeri teknősfaj esetében súlyos hatású a műanyag, akár a beleakadás, akár az elfogyasztása miatt, és különösen a fiatal egyedek veszélyeztetettek. Ennek a táplálkozási szokásaikon túl az is az oka, hogy a kedvelt élőhelyeik pont azok, ahol a műanyaghulladék a legnagyobb mennyiségben található.

Mark Hamann professzor elmondta, hogy a csendes-óceáni területen talált egyik teknősben 144, az indiai-óceáni területről kikerült egyedben pedig 343 műanyagdarabkát találtak a vizsgálatok során. A csendes-óceáni teknősök nagyobb része fogyasztott műanyagot, fajonként kis eltéréssel az egyedek kb. 80 százaléka evett műanyagot pusztulása előtt, míg az indiai-óceánból kikerült teknősöknél, szintén fajonként eltérő arányban, kb. 25 százalékból mutatták ki a műanyagot.

Különbség volt a két területen abban is, hogy milyen jellegűek voltak a műanyagok: az indiai-óceánban legnagyobb részben szálak (pl. halászhálókból, kötelekből eredők), míg a csendes-óceáni részen mindenféle emberi szemétből eredő, keményebb darabokból álló műanyaghulladék darabja előfordult.

„A kikelést követően a teknősök ahhoz alkalmazkodtak, hogy egyes óceáni zónák vagy sekély, part menti vizek területén vadásznak mindenféle élőlényre életük első szakaszában. Ezek az élőhelyek alapvetően ideálisak lennének az állatok növekedéséhez, azonban a műanyaghulladék mennyiségének gyors növekedése a természetes táplálékaik közt kimondottan kockázatossá teszi ezeket az élőhelyeket” – magyarázta Hamann professzor.

Az ilyen helyzeteket, amikor egy korábban előnyös adaptáció hátránnyá válik, evolúciós csapdának nevezik. A legnagyobb probléma az, hogy pont a fiatal állatokat érinti leginkább, ezzel a teknősfajok létszámutánpótlása válik súlyosan veszélyeztetetté.