Lámák segíthetik a szervátültetésen átesőket
A humán citomegalovírus (HCMV) kimondottan csak az emberre jellemző vírus, amely az emberiség igen jelentős részét átfertőzi, legtöbb esetben tünetmentesen. A vírus, amely a herpeszvírusok közé tartozik, egész életünkben a testünkben marad és újra aktiválódhat, ami egy egészséges embernél nem jelent gondot, de azoknál, akiknek az immunrendszere legyengült, vagy szándékosan legyengített, mint például a szervátültetésen átesőknek, gyakran halálos ennek a hétköznapi vírusnak az aktiválódása, illetve a beültetett szerv kilökődéséhez vezethet. Ráadásul a vírus magával a szervátültetéssel is bejuthat a szervezetbe, így az érintettek különösen nagy veszélynek vannak kitéve. A HCMV ellen nincs védőoltás, és az antivirális gyógyszerek legtöbbször hatástalanok.
A Cambridge-i Egyetem híroldala nemrég holland és angol kutatók új felfedezéséről számolt be: lámák különlegesen apró antitestjei segítségével képesek lehetünk véglegesen kitakarítani a szervezetből a HCMV megbúvó maradványait.
Az emberi antitestek összetett molekulák, két nehéz és két könnyű molekulalánc együttese alkotja őket, azonban a tevefélék, ahová a láma is tartozik, csupán egyetlen könnyű molekulából álló nanotest néven ismert antitesttel rendelkezik. Ezek a nanotestek játszhatnak szerepet a HCMV elleni küzdelemben.
Dr. Timo De Groof, az amszterdami Vrije Egyetem szakembere, a kutatás vezetője elmondta: „Amint azt a név is sugallja, a nanotestek sokkal kisebbek a közönséges antitesteknél, s ennek köszönhetően kapcsolódhatnak bizonyos antigénekhez, ráadásul egyszerűen előállíthatóak és szabályozhatóak. Emiatt tartják róluk úgy, hogy forradalmasíthatják az antitest-terápiát.”
Zajlanak már klinikai kísérletek olyan nanotestekkel, amelyek pl. a rheumatoid arthritis, vagy egyes ráktípusok gyógyítását segíthetik majd, most az angol és a holland kutatók a HCMV vírus felszínén lévő egyik fehérjét megcélzó nanotesttel kísérleteznek. A laborkísérletekben a nanotest sikeresen „felébresztette” a vírust, vagyis a szervezetben megbújó vírusok így hozzáférhetővé váltak a saját immunrendszerünk számára.
„A módszer szépsége az, hogy annyira ugyan kihozza a vírust a szunnyadó, rejtőzködő állapotából, hogy az immunrendszerünk észrevegye és legyőzhesse, ahhoz azonban nem eléggé, hogy a vírus sokszorozódni és terjedni is képes legyen” – magyarázta Dr. Elizabeth Elder, a Cambridge-i Egyetem szakembere, a kutatás másik vezetője.
A kutatók úgy vélik, hogy a módszerük elvezet ahhoz a nagyon is kívánatos terápiához, amellyel a citomegalovírus-fertőzést csökkenteni, és talán megelőzni is lehet majd azoknál a pácienseknél, akik szerv- vagy őssejt-transzplantációra várnak.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!