Állatok

Ne etessük a vízimadarakat!

2018. 07. 08.
A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület(MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék az állatokat.

Rágcsálók a házban

2016. 12. 30.
A téli álmot alvó és a hideg elől menekülő rágcsálófélék alkalmanként befészkelhetik magukat házunkba, az együttélés pedig nem mindig zökkenőmentes. Hogy jelenlétük jelent-e bármilyen veszélyt ránk és házi kedvenceinkre, arról Hanga Zoltánt, a Fővárosi Állatkert szóvivőjét kérdeztük.

Csányi Vilmos: „A kutyák csodálatos élményekkel gazdagítanak minket”

2016. 12. 09.
Először vegyész lett, majd biokémikus, és csak ezt követően kezdett el tudományos szinten foglalkozni a kutyák viselkedésével. Ma már az ország legismertebb etológusa. Csányi Vilmossal 2016 novemberében beszélgettünk tanulási technikákról, kutyatartásról, és hogy az emberek számára miért nélkülözhetetlen az állatok viselkedésének tanulmányozása.

A kilenc élet titka

2016. 11. 28.
Bár a macskákról úgy tartják, nem kell őket félteni, hiszen kilenc életük van, sajnos náluk is előfordulhatnak olyan súlyos betegségek, amelyek gyógyszeres kezelést igényelnek. Dr. Ladányi Tamással, a Pozsonyi Kisállat Rendelő orvosával az általános tévhitekről és a macskabetegségek felismeréséről beszélgettünk.

Madárkórház a város szélén

2016. 10. 31.
A 20 éve alakult Vadmadárkórház célja, hogy a Fejér megyében fellelhető sérült madarakat gyógyítsa. Az intézmény egyedüli a dunántúli régióban, ahol szakszerű orvosi ellátásban részesülnek a vadon élő, beteg madarak. A létesítmény alapítójával és állatorvosával, dr. Berkényi Tamással beszélgettünk.

Szúrós kedvencek

2016. 10. 05.
Az elmúlt években egyre népszerűbbé válik a törpesünök tartása. Nem klasszikus házi kedvencekről van szó, sok tévhit kering róluk, ezért mindenképp érdemes felkészülni, mielőtt magunkhoz veszünk egy ilyen különleges állatot. Arról, hogy mire van szükségük, kiknek ajánlható, és okozhatnak-e sérüléseket, Zárdáné Bak Melindát, a Magyar Törpesün Tenyésztők és Tartók Egyesületének elnökét kérdeztük.

Vigyázzunk állatainkra!

2016. 10. 03.
Október 4-e az állatok világnapja. Kedvenceink védelme egész évben lényeges, de a hideg évszak beköszöntével még fontosabb gondoskodnunk róluk, és a környezetünkben élő vadállatokról is. Hogy milyen tennivalókra kell felkészülnünk, és mire kell odafigyelni egy-egy állatfajta esetében, arról dr. Varajti Attilát, a Cerberus Állatorvosi Rendelő állatorvosát kérdeztük.

Ahol a madarak gyógyulnak

2016. 09. 30.
Egyetlen hely van a Dunántúlon, ahol a sérült madarakat ellátják, és gyógyítják: ez a sukorói Vadmadárkórház. Ráadásul az itt folyó munkát még a gyerekek is figyelemmel kísérhetik! A Szimpatika Tv stábja őket kísérte el a kórházi látogatásra.

Légszimat és nyomkövetés

2016. 09. 02.
Magyarországon évente több száz ember tűnik el úgy, hogy soha nem kerül elő; mások meghalnak, pedig talán megmenthetőek lennének, ha időben jelenti valaki az eltűnésüket – például a Cserhát Különleges Mentőcsoportnak. A 6 éve, országosan működő csapat tagjai egyre több sikertörténettel büszkélkedhetnek: sokan köszönhetik nekik – és különlegesen képzett mentőkutyáiknak – az életüket. Az egyesület alapítójával és elnökével, Juhász Zoltánnal beszélgetek, aki 38 éves nyugdíjasként talált rá új feladatára – hála régi szenvedélyének, a kutyázásnak.

A segítség négy lábon érkezik

2016. 08. 23.
Tény, hogy a segítő – és terápiás kutyák nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak sérült embertársainknak a mindennapokban, de sok esetben még mindig nem eléggé elfogadottak. Arról, hogy mennyi nehézséggel jár egy segítőkutya kiképzése és hogyan kerülnek azokhoz, akiknek tényleg szükségük van rájuk, Czigány Katalinnal, a Kutyával az Emberért Alapítvány elnökével beszélgettünk.
Decemberi akció

Centrum® My Energy gumivitamin felnőtteknek

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gaviscon borsmenta ízű rágótabletta

48 db

1 930 Ft

40,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

3 800 Ft

31,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

30 db

1 310 Ft

43,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 030 Ft

40,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 690 Ft

105,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

SeptaNazal® 1 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray felnőtteknek

10 ml

1 580 Ft

158 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem®

125 g

2 210 Ft

17,7 Ft/g
Kozmetikum

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 420 Ft

34,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® 200 mg granulátum

30 tasak

1 910 Ft

63,7 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 365 Ft

236,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 1600 NE tabletta

90 db

1 830 Ft

20,3 Ft/db
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 490 Ft

74,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nizoral® korpásodás ellen 20 mg/g sampon

100 ml

2 900 Ft

29 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

895 Ft

89,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 870 Ft

129 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 960 Ft

98,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algoflex® 400 mg filmtabletta

20 db

1 650 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el