Tudomány

Új eljárást dolgoztak ki az agy vizsgálatára

A University of Auckland által vezetett, több egyetem részvételével zajló kutatási programban olyan kétdimenziós MRI-eljárást dolgoztak ki, amely a hagyományos eljárással szemben nem statikus, hanem dinamikus képet adott az agy pulzálásáról.

Rádiójeleket észleltek a Vénusz légkörében

2020 nyarán a Parker napszonda egészen közel repült a Vénuszhoz, és eközben olyan természetes eredetű, rádiótartományú sugárzást rögzített, amely a belső bolygószomszédunk ionoszférájából ered.

Fajtafüggő, hogyan kommunikál a kutya

A szemkontaktusnak alapvető szerepe van az emberi kommunikációban és kapcsolatokban - ezzel jelezzük, hogy figyelünk egymásra. „Szemezni” azonban nemcsak emberekkel, de négylábú társainkkal is szoktunk.

Nyolc hónapig tart a Naprendszer leghosszabb napja

Bár a Vénusz a legközelebbi bolygó, viszonylag keveset tudunk róla. Ami biztos: Föld-szerű égitestnek számít, de nagyon különbözik otthonunktól – felszínén a körülmények földi szemmel kifejezetten barátságtalanok.

Sikeres volt a SpaceX tesztje

Úgy tűnik, végre a prototípus mellé szegődött a szerencse: a Starship SN15 ezúttal sikeresen és épségben landolt a teszt végén.

Miért szükséges egy adott táj védelme?

A természetvédelemről gyakran hallunk és tudjuk, hogy ebben az esetben az élőlények, természetes életközösségek megóvásáról van szó. De vajon mikor beszélünk tájvédelemről?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!