Művészet

Régi ismerős: Falusi Mariann

1983-ban szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ugyanebben az évben pedig benevezett a Magyar Televízió Ki mit tud? című tehetségkutató műsorába, melynek aztán a győztese lett dzsesszénekes kategóriában. Ekkor mindössze 24 éves volt.

Zenével segítik a szellemi egészség fenntartását

Az európai mintához csatlakozva a Hagyományok Háza is egyedi koncertsorozattal jelentkezik a járvány időszakában. A népzenészek jelenlegi helyzetéről és a ház terveiről a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László mesélt.

Erkély-koncertekkel buzdítanak kitartásra

A Hagyományok Háza élőben közvetített különleges erkély-koncertjeivel szeretne kedveskedni a népzene szerelmeseinek, és lehetőséget biztosítani a szellemi feltöltődéshez ebben a nehéz időszakban.

Jön a kortárs művészet hétvégéje!

Március 7-én és 8-án immár hatodik alkalommal várja a közönséget tizenhárom, nemzetközileg is elismert progresszív galéria a Gallery Weekend Budapest fesztiválon.

Rockzenészekből családapák

A zenekar által tervezett és berendezett XI. kerületi próbatermet és stúdiót annyira a magukénak érzik a Quimby tagjai, hogy a zenélés kedvéért családostul a környékre költöztek. A közös lakásnak is tekinthető helyszínre belépve egyből az a hangulat fogadja a látogatót, amit a koncerteken megszokhattunk tőlük. Kiss Tibi és Varga Livius ezúttal minket is vendégül látott, és bár annyi nevetésben volt részünk, hogy szívesen maradtunk volna még, de a fiúkat már várta a turnébusz és a következő koncert...

Gyógyító művészet

Egy dal, egy festmény könnyebben hozzáférhet a beteg lélekhez, mint a szó.

„Nem hiszek a hatásvadász rondaságban”

Kecskeméti Kálmán képzőművész budai polgári lakásában, egyben műtermében fogad. Besüt a nap. A rengeteg könyv között egy-egy festmény. Jó ezekkel a képekkel együtt lenni. 

„Síró szoba”

A londoni Tate Modern Turbina csarnokában kedden nyílt meg a kubai művész, Tania Bruguera installációs kiállítása, amelynek "síró szobájában" az embertársaik iránti empátiát élhetik át a látogatók.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!