Erkély-koncertekkel buzdítanak kitartásra
Akinek hiányzik a népzenei koncertek és a táncházak hangulata, mindennap remekül szórakozhat a Hagyományok Háza ötletének köszönhetően: a felújított Budai Vigadó Corvin téri teraszán, a nándorfehérvári csatára emlékező déli harangszó után népzenei erkély-koncertekkel buzdít kitartásra március 26-tól. Ehhez olyan szabadúszó népzenészek jelentkezését várják, akknek jelenleg nincs fellépési lehetőségük.
A Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre ezzel segíteni kívánja a népzenész-társadalmat, akik a koncertek, nyilvános zenélési lehetőségek drasztikus elmaradásával gyakorlatilag kenyér nélkül maradtak, ezért április 22-ig minden hétköznap fellépési lehetőséget kínálnak a Budai Vigadó Corvin téri teraszán, valamint a közösségi média felületein.
„Hisszük, hogy ebben a nehéz időszakban sem csak „kenyérrel él az ember”, hiszen a népzene is segít hordozni a reményt a kilábalásra, a hétköznapokhoz való visszatérésre. Várjuk a jelentkezéseket!" – mondta el Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.
Az erkély-koncerteket minden nap rögzítik majd, és egyúttal élőben közvetítik a közösségi média felületeiken, hogy bárki részese lehessen az eseményeknek.
Olyan előadók, formációk (zenekarok esetén az egészségügyi ajánlások figyelembevételével) jelentkezését várják, akik Kárpát-medencei népzenét játszanak, legalább 2, de maximum 4 fővel, és rendelkeznek 50 perces koncert-repertoárral.
Az erkély-koncerteket a maximálisan elvárható egészségügyi biztonsággal, teljesen érintkezésmentesre tervezik. A beadott zenei anyagok alapján a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László, továbbá Pál István „Szalonna” és Árendás Péter dönt a zenekarok felkéréséről. A jelentkezés/regisztráció a keret beteltéig folyamatos.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!