Szimpatika – Régi ismerős: Falusi Mariann

Két évvel később Kubában lett fesztiválgyőztes, legnagyobb népszerűségét mégis a Pa-dö-dő együttesnek köszönhette, amit 1988-ban alapított meg Lang Györgyivel közösen.

Később hangi adottságainak köszönhetően a zene legnagyobb mestereivel is együtt dolgozhatott, többek között Presser Gáborral, a szakma Pici bácsijával, akivel most valami közös, de ritka vállalkozásba fogtak. Remélhetőleg addigra véget ér a járványügyi vészhelyzet, mert a tervek szerint Mariann május 7-én, Presser 8-án és 9-én ad majd nagykoncertet a Budapest Kongresszusi Központban, úgy, hogy az előadások között „lesz átjárás”.

„Éppen Németországban Turnéztunk a Sárik Péter trióval, amikor Pici bácsi telefonált, hogy a régi tervünk valóra válhat, és a Kongresszusi Központtól megkaptuk ezeket az egymást követő napokat, enyém a csütörtök, övé pedig a péntek és a szombat, de azért ígérem, én se mondok csütörtököt.”

A csapat tehát három napra beköltözik a Kongresszusi Központba, Mariann, vagy ahogy Presser hívja, „Marika néni” természetesen részt fog venni vendégként az előbbi koncertjein, és magától értetődő, hogy Presser sem hiányozhat Falusi koncertjéről.

„Muszáj hogy itt legyen, hisz a műsor címe Darabjaim, és ő, illetve a vele eltöltött 30 évnyi munka az életem egyik fontos része. Ő lesz az előadás alfája és omegája. Az egyéb dolgaimat pedig megpróbálom újragondolni egy kicsit, hogy másképp szóljanak majd, tehát nem feltétlenül úgy játszom majd őket, ahogy szoktam.”

A koncertről természetesen nem hiányozhat Lang Györgyi és a Pa-Dö-Dö csapata sem, akikkel több mint 30 éve folyamatosan dolgoznak, járják az országot, és népszerű slágerekkel ajándékoztak meg számos generációt.

Mariann színésznőként is kiváló, legfőképpen zenés darabokban csodálhatjuk meg fantasztikus hangját és lehengerlő humorát. Nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán is megfordul majd, de az országba sok helyre viszik a Játékszín produkcióját, a Menopauzát, amelyben Szulák Andrea váltótársa. Az Amerikai komédia, az Operettszínház sikerdarabja is igazi jutalomjáték számára.

„De a Kongresszusi Központbeli koncert is olyan lesz mint egy színdarab, voltaképpen egy történet, amely megpróbál eljutni valahonnan valahová.”

A zenei karrierje és a Pa-Dö-Dö is színházban született Presser bábáskodása alatt, a Rémségek kicsiny boltja volt hármójuk első közös munkája. Mariannak voltak jobb hangi adottságai, viszont Györgyinek nagyobb színpadi gyakorlata volt, így tökéletesen kiegészítették egymást.

„Megvolt rá az esély, hogy rivalizálni kezdünk, de szerintem sokkal intelligensebb megoldás volt, hogy ehelyett inkább egymást segítettük. Aztán erre később szükségünk is volt, ahogy egyre több új feladat jött velünk szembe. Nagyjából egyformán gondolkozunk a világról, ez nagyon sokat segít. Györgyi a hirtelenebb, én a diplomatikusabb, aki elsimítja a dolgokat. De szerencsére mindketten gyorsan túl szoktunk lendülni a problémákon.”

Mariannról köztudomású, hogy nagyon szereti az állatokat:

„Az első kutyám, Zoli, 26 éves koromban került hozzám. Borzasztó állapotban volt, tele bolhákkal és fertőzésekkel, nem is jósoltak neki nagy jövőt. Úgy döntöttem, hogy befogadom. Amikor hazaértünk, lekuporodott a lábtörlőre, én pedig azt gondoltam, ott majd elalszik – tíz perc múlva már az ágyamban volt, és ott is maradt 15 évig. Nagy szabadságot adok az állataimnak, nálam mindegyik azt csinál, amit akar. A második kutyámat, Petit azért is szeretem annyira, mert terrier, ebből következően egy önálló, tudatos fajta. Komoly egyénisége van, és én ezt szeretem, nem azt, ha egy kutya szolgalelkű. Ha találok egy beteg állatot, felnevelem, aztán szabadon engedem. Például a süniket. Egyszer késő ősszel beesett a kertembe egy, és mivel már nagyon hideg volt, nem volt szívem kirakni, végül 6 évig nálam is maradt. Aztán az állatorvosunkhoz bekerült egy beteg sün, őt is ápoltam 2-3 évig, aztán szabadon engedtem. Mindig segítek az állatokon, főleg, ha sérültek. Hiszen ki törődik az állatokkal, ha mi nem?”

Mariann passzívan is szereti szemlélni az állatokat, vizsgával rendelkező könnyűbúvár, de csak olyan helyen szeret merülni, ahol gazdag az élővilág.

Közelgő koncertje kapcsán végül így vallott:

„Az a miénk, amit megeszünk, szokták mondani földhözragadt lények. Nem mondom, hogy nincs igazság, de sokkal többek vagyunk, mint amit megeszünk. Egy énekesnő például az is, amit elénekel – mert az is az övé, vagy az is ő maga. Cipeljük a dalok súlyát, ahogy cipeljük azt is, amit megettünk életünk során. Darabok a szívemből, az agyamból, a lelkemből, és ne feszegessük, még honnan. Hogy a darabokból végül mi áll össze – az egész, az egész fele vagy még kisebb részek –, az egyelőre titok. Előttem is.”

Végül elárulta, hogy nem akartak jubileumi koncertet, de azért van a – remélhetőleg májusban már megvalósítható – eseménynek egy apropója:

„Én nagyon kerek vagyok, látványban is meg az évek számában is, és bár ezt nem akartuk direkt módon kommunikálni, de azért április végén töltöm be a 60+1. évem.”