Család

Iskolafóbia, avagy hogy lesz mumus az iskola

A reggeli készülődés nem a kedvenc időszak a legtöbb családban. A felnőttek sietnek, nem akarnak elkésni, a gyerekek még nem szoktak hozzá ehhez a tempóhoz, de mintha nem is érdekelné őket: tiltakozásképpen lassabban készülődnek, mint ahogy tudnának. Vagy csak nem aludták ki magukat?

2020 – Anyaszemmel

Férjem folyton próbálkozik bennem fenntartani a pozitív hozzáállást az élethez, ezért megpróbálom nem a sötét szemüvegemen keresztül nézni a következő éveket.

Miért alszanak egyedül a gyerekeink?

Ha a családban mindenki, és különösen minden gyermek, saját szobában alszik, hatalmas otthonokra van szükség, amelyeket drága megépíteni, árammal ellátni és fűteni. Azaz, alvási szokásainknak igen jelentős lehet a karbon-lábnyoma.

Mérgező mondatok, amiket soha ne mondj a gyerekednek!

Lehet, hogy nincs mögöttük tudatos rosszindulat, sőt első hallásra akár ártalmatlannak is tűnhetnek – a valóságban viszont komoly károkat tudnak okozni. Mutatjuk, melyek ezek a mérgező mondatok.

Anyanyelvükön sírnak a babák

Félmilliónál is több baba, elképesztő mennyiségű gügyögés és babasírás hangfelvételének eredményeként jutott erre a következtetésre az újszülöttek sírását kutató német orvos.

Ahol mindenki a gyerekek gyógyulására koncentrál

Pontosan húsz éve áll egy ház a Klinikák metróállomás körüli kórházak ölelésében, ahol már több ezer család talált második otthonra: olyanok, akik súlyosan beteg gyermekükkel vidékről járnak Budapestre kezelésre. A hely „lelke” – egy anya-lánya páros – mindegyikőjük történetét ismeri.

Családbarát szülészetek Miskolcon

Olyan családbarát környezetet igyekezett kialakítani a megyei központi kórház, ami vonzóvá teszi a fiatal párok számára a gyermekvállalást

Örökké szeretni

"Amikor először a kezembe fogtam, azt mondtam neki, hogy örökbe fogadtunk, örökké szeretni fogunk. Ezt máig megismétlem néha, de már nem engedi, hogy befejezzem, hanem ő mondja: „Anya, én fogadtalak örökbe, én szeretlek örökké”."

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!