Táplálkozás

Mégsem csonterősítő a tej?

Nem erősíti a csontokat a tej nagy mennyiségű fogyasztása - derítette ki egy nagy létszámú svéd kutatás.

Szemmel tartható az egészség!

Ezt a mondatot akár szó szerint is vehetjük, hiszen ahogy a köröm, úgy a szem elváltozásai is mélyebb egészségügyi problémákról árulkodhatnak. Ha már úgyis napi rendszerességgel nézünk a tükörbe, vizsgáljuk meg a szemünket is!

Reggelivel az elhízás ellen?

Egy fehérjedús reggeli telít és csökkenti az étvágyat a nap hátralévő részében. Csökken azoknak az agyi jeleknek a száma, amelyek evésre ösztönöznek, és könnyebben kontrollálható az a vágy is, hogy az evést önmagunk megjutalmazásaként használjuk.

Fontosabbak a nők, mint az étel?

A hím agya úgy van „behuzalozva”, hogy számára az élelemszerzésnél fontosabb a nő megtalálása – legalább is erre a következtetésre jutottak a Current Biology folyóiratban publikáló amerikai kutatók fonalférgek vizsgálatával.

Hogy hat ételeinkre a mikrohullám?

Mélyhűtve a vitaminok megőrződnek - ez nem vitatott. Ám mi történik velük a mikrohullámú sütőben? Jobb-e, ha a hagyományos főzőedényeket használjuk?

Küzdjön az öregedés ellen: egyszerűbb, mint gondolná

Az, hogy miként fogunk kinézni 10, 20 vagy 40 év múlva, csak részben függ a genetikai örökségünktől. Nagy mértékben játszik szerepet az öregedésben az életmódunk is. Ha szeretnénk sokáig megőrizni a fiatalos külsőt, szokjunk le néhány káros tevékenységről! Összeszedtünk néhányat.

Így kerülhetjük el az ételmérgezést

Az ételmérgezés igen kellemetlen betegség, bizonyos esetekben akár életveszélyessé is válhat. Bár hagyományosan a nyári időszakhoz köthetjük, minden hónapban összeszedhetünk valamilyen fertőzést az ételekből. De milyen élelmiszerektől kell félnünk?

Útban az egészséges táplálkozás felé

Mintegy 20 hazai szervezet és vállalat több mint 70 önkéntes vállalást téve csatlakozott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) egészséges táplálkozást előmozdító felhívásához - közölte az ÉFOSZ kedden.

Mire jó a fokhagyma?

A fokhagyma régi ismerősünk, sokan szeretik, mások irtóznak a szagától is, de még azok is hallottak számos jó tulajdonságáról, sokrétű gyógyhatásáról. Íme a legfontosabb tudnivalók a szagos gerezdekről.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!