Mixtura

Gazdag Erzsi és Déry Tibor művei a legnépszerűbbek

A Magyar Állam jelenleg 29 szerzői jog és 3 szerzői joggal szomszédos jog törvényes örököse. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél vannak a ’70-es évek legendás énekes házaspárjának, a Záray-Vámosi házaspárnak a dalai, de Honthy Hanna operettprimadonnának vagy a magyar keresztrejtvény atyjának, Kristóf Károlynak a szerzői jogait is a Magyar Állam örökölte. A szerzői jogok felhasználására vonatkozóan évente körülbelül 30 kérelem érkezik a MNV Zrt-hez.

Könyv az állatkísérletek ellen

Megjelent Richard Adams hiánypótló regénye, a Gazdátlanok. A kötetben két kutya sorsát követhetjük nyomon, akik egy kutató laboratóriumban kísérleti állatként éltek, és sikerül onnan megszökniük.

Ketten együtt, magabiztosan

Mihalec Gábor terapeutaként több mint tíz éve dolgozik párokkal és családokkal. Az általa alapított Ketten Együtt Házassági Műhely mára egy több mint 160 szakemberből álló országos hálózattá nőtte ki magát, amely képzéseket biztosít segítők részére, illetve tréningeket és terápiákat tart pároknak.

Meghökkentő jelenségek

Annak hiszünk, amit látunk, hallunk, aminek érezzük az illatát, az ízét vagy kitapogatjuk formáját, felületét. Rábízzuk magunkat érzékszerveinkre, pedig néha tréfát űznek velünk, észrevétlenül veszik át tetteink fölött az irányítást: fülünk csengeni kezd, szaglásunk „tanácsára" szerelemre lobbanunk, szemünk előtt mozdulni látszik egy állókép...

Báli szezon

Kerecsendiné Szirbik Klára (Zsófi néni) levele a szülőkhöz. Kedves Szülők! Nyakunkon a farsang. Iskolánk köztudottan tiszteli a hagyományokat, így nagy súlyt fektetünk arra, hogy a „farsang” szóról nebulóink ne csak a szilveszterről maradt petárdák felrobbantására asszociáljanak, hanem tisztában legyenek a szó eredeti jelentésével.

A víz világnapjának tiszteletére

Győrben széleskörű társadalmi összefogás veszi kezdetét a biztonságos és környezettudatos jövő érdekében. A víz világnapja tiszteletére márciusban az ETO Parkban megrendezésre kerülő Tükörben a Világ elnevezésű kiállításnak és a Fenntarthatóság Akadémiája című programsorozatnak kitűzött célja, hogy öt héten keresztül aktívan bevonja Győr és környéke lakosságát egy mindenkit érintő párbeszédbe. Az érdeklődők számára az interaktív Tükörben a Világ kiállítás mellett a témával foglalkozó konferenciákon, workshopokon, műhelyfoglalkozásokon nyílik erre lehetőség.

Magyarországon minden második gyermek nélkülöz

Manapság sokat hallunk a gazdasági válságról, a munkavállalók egyre nehezebb helyzetéről. De vajon gondolunk-e arra, milyen helyzetben vannak a közöttünk élő gyerekek és a gyereket nevelő családok? Tudjuk-e, hogy hány gyerek jólléte van veszélyben, hány gyerek szülei nem engedhetik meg, hogy húst adjanak neki, vagy befizessék egy iskolai programra, nyaralásra, vagy egyszerűen csak megünnepeljenek egy születésnapot? Tájékozódunk-e arról, miben szenvednek hiányt a magyar gyermekek?

A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2013

Magyarország szinte összes jelentős borvidéke 57 pincészetének és borászatának 151 bora közül választották ki a bort kedvelő és ahhoz értő tudósok, valamint az MTA elnöke által felkért hivatásos borászok azt a 6 nemes nedűt, amelyek idén az immár negyedik alkalommal megrendezett bormustrán elnyerték a „Magyar Tudományos Akadémia Bora 2013” elismerő címet.

Lóhúsbotrány: 13 országban 4,5 millió készítményt forgalmaztak

Tagadta pénteken a vádakat az európai lóhúsbotrányban a francia kormány által megvádolt francia beszállító cég, a Spanghero. A gazdasági csalásokkal foglalkozó ügynökség szerint a lóhússal kevert marhahúskészítményekből 13 országban mintegy 4,5 millió adag került forgalomba.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!