Egyhavi fizetést pazarolhatunk el a fürdéssel
A magyarok többsége a napi tisztálkodás során többségében a fürdést választja, ami átlagosan 150-250 liter vizet is igényel, míg zuhanyozással akár 70 liter víz is megtakarítható. A különbség éves szinten akár 25.000 liter, azaz 18.750 forint is lehet személyenként. Egy négytagú család esetében ez 75.000 Ft évente.
Magyarországon, ahogy Európa vezető országaiban is, évszázadokig luxus volt a fürdés, a fürdőszobák is csak a 19. század végén jelentek meg a hazai nagy-, illetve középpolgári lakásokban. 1960-ban a magyar lakások csupán 17,5%-ában volt fürdőszoba (ld. Statisztikai évkönyv, 1960.), a vízvezeték-hálózat széleskörű kiépítésével azonban gyorsan behoztuk lemaradásunkat. Ma már nem ritka az olyan ház, ahol több fürdőszoba van, az elmúlt ötven évben pedig széles körben elterjedtté vált a napi fürdés is.
Az ivóvízbázisunk védelmének fontossága, a felszín alatti és feletti vízkészletünk megóvása sajnos csak a katasztrófák – aszályok, árvizek – idején kerül előtérbe, és amint megszűnik a baj, a figyelem is apad. Az öt regionális víziközmű-szolgáltató (DMRV Zrt., DRV Zrt. ÉDV Zrt., ÉRV Zrt., TRV Zrt.) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szakmai támogatásával 2013. április 1-jével edukatív kampányt indított Tudatos Vízfelhasználó néven. Ennek célja a tudatos vízfogyasztással összefüggő szemléletformálás annak érdekében, hogy az emberek értékként tekintsenek a vízre, és ne csak krízisek idején, hanem a mindennapokban is tartsák szem előtt, hogy a víz érték, ezért mértékkel kell bánni vele.
A kampányról részletesen a www.avizertek.hu oldalon olvashatunk.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!