Gyermek

Az első zenekar

Idén tavasszal Dávid megkért, hogy segítsek nekik felkészülni az iskolai Ki mit tud?-ra, ugyanis a három legjobb barátjával összefogtak és zenekart alapítottak, a nevük: Kartondoboz.

Az idült savós gyulladás okozta halláscsökkenésről

Nem ritka, hogy a szülő gyermeke elhúzódó náthás állapota miatt fordul fül-orr-gégészhez, ám ekkor újabb problémával szembesül: a diagnózis szerint a gyermek nem is hall jól a középfül idült savós gyulladása miatt.

Az első zenekar

Amikor a negyedik fiú megérkezett a családba, el kellett fogadjam, hogy a következő éveimben hiába ragaszkodom a „de én lányos anyuka vagyok”-érzésemhez, és kicsit komfort zónámon kívüli tevékenységekbe kellett beleállnom.

A kutyák alvása tükrözi gazdáikkal való kapcsolatukat

Az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak legújabb tanulmányában a kutyák alvásmintázatát vizsgálták EEG módszer segítségével. Az eredmények szerint az új helyen, gazdával alvó kutyák alvásmintázatát befolyásolja az, hogy milyen a kapcsolatuk a gazdájukkal.

Mentőmellényt kapnak a gyerekek a Balatonon

Ingyenesen biztosít mentőmellényeket gyermekek számára az a mentőmellényállvány, amit 2022. május 29-én avatott fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Balatonalmádiban, a település legnagyobb strandján.

Táborozzon-e a gyermek?

Lassan közeledik az iskola vége, minden diák a nyári szünetet várja, a családok nagy része már tervezi a nyári programokat. A legtöbb család életében vannak visszatérő programok, közös nyaralások, de fontos kérdés, hogy a gyermek menjen-e önállóan táborba, ha igen, hány évesen, és milyen típusúba.

Gyermeknap az Állatkertben

A gyermeknapi hétvégén rengeteg élménnyel, programmal, a közelmúltban született kisállattal várja látogatóit a Budapesti Állatkert. A Lepkekert is most hétvégén nyit több száz színpompás trópusi lepkével.

A csalánkiütés okainak felderítése gyermekeknél

Csalánkiütés esetén a diagnózist nehezíti, hogy a tünetek gyakran elmúlnak, mire a gyermek orvoshoz kerül. Dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergia specialista, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy szülőként mivel érdemes készülni a kivizsgálásra.

Egy betegség, amely tönkreteheti a gyermekkort

Akár minden ötödik magyar gyermek – és nagyon sok felnőtt is – szenvedhet a mindennapokat megkeserítő, az éjszakai alvást ellehetetlenítő bőrbetegségtől: az atópiás dermatitisztől (atópiás ekcémától).

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!