20 millió gyermek vérében magas az ólomszint
„Ha a világ összes országa a leggazdagabb országokhoz hasonlóan fogyasztana, több mint három Földre lenne szükség az igények kielégítésére” – szögezik le a dokumentum összeállítói.
A jelentésben 39, az Európai Unióhoz, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országot vizsgálnak meg, és kitérnek egyebek között a levegőben lévő mérgekre, a vegyszerek okozta károsodásokra és a lakások nedvességtartalmára. A kutatás összeállítói leszögezik: még ezekben az országokban is több mint 20 millió gyereknek magas a vérében az ólomszint.
„Sok fejlett ország igyekszik viszonylag egészséges környezetet teremteni a határaikon belül élő gyermekeknek, ám ezek az országok a világ legnagyobb környezetszennyezői, így a bolygó más részein élő gyermekek környezetét tönkreteszik” – fogalmazott Gunilla Olsson, a szervezet kutatóintézetének vezetője.
A jelentés szerint Finnország, Izland és Norvégia törekszik leginkább az ott élő gyerekek egészségének megóvására. Egyúttal azonban ezen országok lakói érdeklődnek legkevésbé aziránt, hogy szennyezőanyag-kibocsátásuk milyen hatással van a világ más részeire. Spanyolország, Írország és Portugália bizonyult a leginkább kiegyensúlyozottnak abból a szempontból, hogy miközben viszonylag csekély mértékben járulnak hozzá a globális környezetszennyezéshez, az ott élő gyermekeknek igyekeznek egészséges életfeltételeket biztosítani.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!