Környezetvédelem

Sárosdy Eszter: „Életbevágó a környezettudatosság”

Már gyerekként színpadon állhatott, a szereplés azóta is az élete része, de a szamárlétrát rendesen végigjárta. Sárosdy Eszter műsorvezetővel 2016 augusztusában beszélgettünk munkájáról, családi életéről, és hogy szerinte miért fontos a környezetudatosság.

Vizet fakasztani bárhol

A szárazság és az aszály okozta globális problémákról sokat hallunk, de csak akkor értjük meg igazán, milyen súlyos probléma a földek vízhiánya, amikor közvetlen közelről tapasztaljuk a hatását. Egy magyar találmánynak köszönhetően azonban már létezik olyan megoldás, ami segít növelni a föld vízmegtartó képességét. A szabadalomról az egyik feltalálóval, Vattay Richárddal beszélgettünk.

Zölden a levegőben is!

A hibrid és elektromos hajtású autók után csak idő kérdése volt, mikor jelennek meg az elektromos hajtású közlekedési eszközök vízen és levegőben is. A környezetbarát, és tisztán elektromos repülőgép egyelőre minden földrészen hiánycikknek számít, néhány éven belül azonban akár az utasszállító gépek is hangtalanul közlekedhetnek felettünk. Egy magyar és egy nemzetközi cég álmodott egy nagyot és közösen létrehozták a világ első elektromos repülőgépét.

Mi az az ökostrand?

Létezik egy strand a Velencei-tó partján, ahol a rengeteg sportolási lehetőség mellett arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy környezetbarát módon működjön szinte minden a strand területén. Az ökostrand megvalósításáról és a környezetkímélő megoldásokról Bálint Györggyel, a gárdonyi Sport Beach vezetőjével beszélgettünk.

Így lehet környezetbarát az étrendünk is

Belegondolt már abba, mennyi energiát igényel a mindennapi élelmének előállítása? A Fenntartható Energia Hét alkalmából, amit most ünnepelünk, érdemes megismerkednünk az egészséges étrend egy új oldalával, ugyanis a következő évtizedek legfontosabb kulcsszava a táplálkozásban is a fenntarthatóság lesz.

Ma van az óceánok világnapja

Június 8-án ünnepeljük az Óceánok Világnapját. Először 1992-ben gondoltak arra az ENSZ Rio de Janeiró-i környezetvédelmi csúcsértekezletén, hogy ezen a napon a tengerek és óceánok fontosságára fel kell hívni a figyelmet, azóta pedig minden évben megünnepeljük ezt a jeles dátumot.

Csomagolj okosan!

Gondolta volna, hogy évente közel fél tonna hulladék kerül ki a kezei közül, ami aztán hulladékégetőkben, jobb esetben pedig szelektív hulladékgyűjtőkben végzi? És azt, hogy némi energiaráfordítással ez a szám akár a nullát is megközelítheti? Erről beszélgettünk Graczka Sylviával, a Humusz Szövetség elnökével.

Erdő-sebek gyógyítói

„Erdőket, vadakat, életet mentünk” – ez az Erdőmentők mottója, célkitűzése, és a közösség Génrezervációs csoportvezetőjének, Kissné Dóczy Emíliának személyes hitvallása. A természet szenvedélyes szeretete, rengeteg energia és hit összpontosul az alapítvány munkájában, és – miközben naponta szembesülünk az évszázadok óta tartó környezetpusztítás hatásaival, a sokszor helyrehozhatatlan károkkal – ez a lelkesedés ragadós. Beszélgetőtársamé különösen. Egy budai kávézóban mesél az erdőmentésről, mely munka utáni munka, egyben hobbi és erőforrás – de mielőtt belekezd, rendel egy erdei gyümölcsös limonádét.

Unokáink se?

Az épített örökség és természeti környezetük kézenfekvő benyomások civilizációnk mibenlétéről, így szűkebb pátriánk tekintetében identitásunk jelképei is. Már ameddig!

Tárgyvándorlás

Itt a tavaszi nagytakarítás ideje, amikor az ember lánya elkezdi kipakolni a házban felgyülemlett „jóleszmégvalamire” cuccokat és jó esetben meg is szabadul tőlük! Bevallom, nekem ez nem ment könnyen egészen addig, amíg tavaly ilyenkor elkezdtem összepakolni a lakásunkat a költözés miatt, és különböző kupacok álltak a nappali közepén ilyen feliratokkal: jótékony célra, lomtalanítás, kuka, eladni, elajándékozni…

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!