Erdő-sebek gyógyítói

„Erdőket, vadakat, életet mentünk” – ez az Erdőmentők mottója, célkitűzése, és a közösség Génrezervációs csoportvezetőjének, Kissné Dóczy Emíliának személyes hitvallása. A természet szenvedélyes szeretete, rengeteg energia és hit összpontosul az alapítvány munkájában, és – miközben naponta szembesülünk az évszázadok óta tartó környezetpusztítás hatásaival, a sokszor helyrehozhatatlan károkkal – ez a lelkesedés ragadós. Beszélgetőtársamé különösen. Egy budai kávézóban mesél az erdőmentésről, mely munka utáni munka, egyben hobbi és erőforrás – de mielőtt belekezd, rendel egy erdei gyümölcsös limonádét.

A természet szeretetét otthonról hozod?

Igen. Nekem a természetről a család is azonnal eszembe jut. Remélem, a most ötödikes fiam is így lesz majd ezzel. Mi, a két testvérem meg én, szinte kint, a természetben nőttünk fel. Rengeteget jártuk az erdőt-mezőt, horgásztunk – a szüleink, sőt a nagymamánk is jött velünk. Tősgyökeres budapesti vagyok, de peremkerületben laktunk, lakom most is, ahonnan könnyen ki lehet szabadulni a városból. Apukám biológus szeretett volna lenni; nem az lett, viszont én ezért egész gyerekkoromban mikroszkóp alatt vizsgáltam mindent, amit találtam. Apuval vízmintát vittünk haza, kielemeztük, bagolyköpetet gyűjtöttünk az erdőben…

Bagolyköpetet??

Tudod, a bagoly visszaöklendezi az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit, és abból kiderül, mit ehetett. Nagyon izgalmas. A gyerekek imádnak mikroszkóppal nézegetni, de ez el szokott múlni. Nálam nem múlt el, biológia tagozatra jártam gimiben, majd az egyetemem agrár szakra mentem a nővérem nyomdokain. Láttam, hogy olyan tárgyakat tanul, ami engem nagyon érdekel, ezért én is oda jelentkeztem, így lettem agrármérnök. A szakmámban dolgozom 13 éve: természetvédelemmel foglalkozom.

Természetvédelemben dolgozol főállásban – és a szabadidődben, önkéntesként szintén.

Úgy mondanám inkább, hogy a hobbimmal foglalkozom napi 8 órában is, meg utána is, de két nagyon különböző területen. Ez szenvedély. Ez az, ami tölt, plusz löketet, új erőt ad - legyen az szemétszedés vagy odútelepítés, bármi. A munkahelyemen irodában dolgozom, de járunk terepre is. Az Erdőmentőknél sokszor kint vagyunk , de irodai teendők is vannak. Az alapítványi munka ugyanúgy napi szinten az életem része. Szerencsére sok minden otthon végezhető. Mindig is rengeteget jártam az erdőt, de csak 3 éve kerültem kapcsolatba az Erdőmentőkkel: a vezetők közt jó barátaim dolgoztak. Amikor elsőször kimentem velük terepre, nem volt kérdés, hogy csatlakozom. Nagyszerű közösséget épít az, hogy mindenki önkéntes, aki ugyanúgy tenni akar a természetért, ugyanaz a belső indíttatása. Holnap pont faültetésre megyünk, a fiam is jön, a férjem pont dolgozik, úgyhogy most nem tud csatlakozni.

De ezek szerint szokott. Nem csak „tolerálja a hobbidat”, hanem aktív részese.

A természetszeretet közös pont volt; kezdettől rengeteget kirándultunk, sátraztunk, és persze, mióta megszületett a fiunk, őt is visszük. Az Erdőmentők akcióira is együtt megyünk hétvégén, sőt barátokat is hívunk. Nagyon jó programok ezek. A nap végén mindenki irtó fáradt, de mosolyog, és aki először jött, kérdezi, mikor jöhet megint.

A Génrezervációs Csoport vezetője vagy. Mivel foglalkoztok pontosan?

A veszélyeztetett fajok és élőhelyek védelme, megőrzése a fő cél, ezen belül madár-, emlős-, kétéltű- és élőhelyvédelemmel foglalkozunk. Én mind a négy területet egyformán szeretem – mint ahogy az ember a gyerekeit. A madárvédelem része az odú- és etetőtelepítés (ide tartozik ezek elkészítése, monitorozása, gyerekek bevonása a folyamatba stb). Az emlősöknél most indult a pelevédelmi programunk, pont tegnap készítették el iskolások az első peleodúkat. A békamentés minden tavasszal aktuális: a békákat össze kell szedni a terelőknél, átvinni a túloldalra, hogy átjuthassanak az ívóhelyükre, és ne pusztuljanak el vonulás közben az autóúton, ahogy ugrálnak nagy szerelmesen. Mi Tinnyénél mentjük őket a vonuló-útvonalukon. Az élőhelyvédelemhez az inváziós növények visszaszorítása tartozik, amelyek megváltoztatnák a természetes növénytársulásokat. Az első akció, amelyben én részt vettem, lápmentés volt: ilyenkor csónakokkal a láp saját társulását mentjük az elnyomó növényekkel szemben. Mivel az önkéntesek nem feltétlenül szakmabeliek, mindig vannak szakértő vezetők, akik irányítják az adott munkát.

Nagyon szerteágazónak tűnik ez a négy terület – nem lehet egyszerű mindezt átlátni, kézben tartani.

Az Erdőmentők teljes feladatköre még sokkal tágabb. Igazából minden beletartozik, ami az élőhelyek rehabilitációjával és karbantartásával kapcsolatos: oktatás, kutatás, érdekegyeztetés, önkéntes szakemberek képzése, erdőbarát programok szervezése. Vannak speciális egységeink: a Vadvilágvédelmi Járőrszolgálat és Laboratórium. Ha például ártalmas anyagokat találunk a vízben, vagy bejelentenivalóval találkoznak járőreink, értesíteni tudjuk a hatóságokat. Egyébként a honlapunkon nekünk is bárki bejelentést tehet, aki veszélyeztetett területre bukkan. Klímatanácsadással is foglalkozunk, tartunk előadást, egyéni konzultációt, min lehetne javítani, hogy lehet a háztartást vagy az irodát zöldíteni. A mosogatószer típusától a wc-papírig – mert abból is van olyan, ami 100%-osan újrahasznosított papír – sok pici dologra oda lehet figyelni. Elveszett személyek keresésében is részt veszünk – több szervezettel együttműködésben –, hiszen az erdőnek az ott kirándulók is szerves részei. Mi magunk is tréningezünk, képezzük magunkat, tanulunk felderítést, életmentést és alpintechnikát. Ezt a munkát a szükség hozta. Előfordulnak éles helyzetek, és mi is sokat vagyunk kint, viszünk gyerekeket, jó, ha van köztünk szakember, aki segíthet, ha kell.

Hányan vesznek részt egy-egy akcióban?

Változó, átlag 20-40 ember. Országosan 800-an vagyunk, mindenki önkéntes. Hét regionális csoportunk működik budapesti központtal. Nagyon jó a kapcsolatunk a nemzeti parkokkal, állami erdészetekkel, hatóságokkal, önkormányzatokkal. A velük való együttműködés alapvető, és hál’Istennek kiépült, élő kapcsolataink vannak, segítik a munkánkat. Tudják, hogy ha egy terepre kimegyünk dolgozni, akkor tényleg dolgozunk. Egy-egy akciónál kiküldjük a körlevelet, hogy melyik területnek van szüksége segítségre, és lehet jelentkezni. Van honlapunk, facebook-oldalunk és levelezőlistánk. Nagyon sok baráti társaság, sőt cég talál ránk így. Több cég úgy keresett meg minket, hogy csapatépítő tréninget szeretne, de nem öncélúan, hanem tenne is valami hasznosat. Nemrég 3,5 tonna szemetet szedett össze egy ilyen céges csapat. A közös, jó célok tényleg erősítik az összetartozást, nekünk pedig minden kéz elkél, mert az illegális hulladéklerakás nagyon nagy probléma. Erre a hatóságoknak is jobban kellene figyelniük, de az egyéni felelősségvállalás a kulcs. Itt van óriási szerepe annak, hogy a gyerekekre hassunk.

A következő generáció felnőttjei a mostani gyerekek lesznek.

Ha megtanulják, hogy nem dobják el a szemetet, akkor felnőttként sem rakják le a zöldben. Ezért tartunk előadásokat, interaktív foglalkozásokat nekik. Ha tudsz olyan élményt adni nekik, amibe bevonódnak, akkor nagyon lelkesek. Számos óvodás és iskolás programunk van. Az iskolások 6-7 órát töltenek suliban; ha ott szelektíven gyűjtik a szemetet, otthon is megkérdezik, a szülők miért nem. Múlt héten először vittünk ki down-szindrómás fiatalokat, felnőtteket az erdőbe. Két intézményből jöttek, és nagyon nagy sikere volt a programnak.

Te sosem pihensz?

Sokszor kérdezik. A munkahelyemen is intenzív a munkatempó, de ott annyira mást csinálok, mint az Erdőmentőknél, hogy inkább tölt egyik a másik után. Félévente egy napot kiveszek, és akkor csak pihenek, de ez elég. Doppingol, hogy mások számítanak rám, és hogy olyasmit csinálhatok, aminek van látszatja. Azzal, hogy élőhelyet mentünk, életet mentünk. Ami nélkül nem menne, az a pontos időbeosztás. Míg beérek a munkába és onnan haza, az kétszer 3/4 óra tömegközlekedéssel: az alatt tudok egyeztetni, szervezni, pályázattal foglalkozni; átgondolni, hogy az egyes projektekhez milyen eszközöket kell beszerezni. Hazaérve tanulok a fiammal, aztán vacsora, elcsendesedés, és akkor fél 10 körül nekiülök az alapítványi munkáknak: pályázatokat keresek, írok, vagy épp megrajzolom a peleodú tervrajzát.

Van kedvenc állatod? Vagy ez is olyan, mint ahogy a gyerekeivel van az ember?

Nehéz választani, igen. Kedvenc a róka, a szarvas, a szajkó, a farkas, a pele… jaj, a pelét nagyon szeretem!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!