Környezetvédelem

Percenként egymillió műanyag palackot adnak el világszerte

Az Ellen MacArthur Alapítvány kutatása szerint évente 5-13 millió tonna műanyagszemét kerül a világ óceánjaiba, ahonnan aztán a tengeri madarak, halak és egyéb teremtmények gyomrába jut. Amennyiben a helyzet nem változik, akkor 2050-re több lesz a műanyag az óceánokban, mint a hal, ha a súlyokat vetjük össze.

Május 10 – A madarak és fák napja

Magyarországon először a madarak és fák napját Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg 1902-ben Kőszegen, a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján.

Ünnepek után

Januárban a szokásosnál is több hulladék keletkezik – Budapesten különösen nagy mennyiségben, de a probléma az egész országot érinti. Az újrahasznosításban és a szemét minél gyorsabb összegyűjtésében azonban mi is segíthetünk. Hogy hogyan, arról a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivőjét, Dorogi Gabriellát kérdeztük.

Rágcsálók a házban

A téli álmot alvó és a hideg elől menekülő rágcsálófélék alkalmanként befészkelhetik magukat házunkba, az együttélés pedig nem mindig zökkenőmentes. Hogy jelenlétük jelent-e bármilyen veszélyt ránk és házi kedvenceinkre, arról Hanga Zoltánt, a Fővárosi Állatkert szóvivőjét kérdeztük.

Autózzunk télen is okosan!

A környezetvédelem iránt elkötelezettek a biciklit vagy a tömegközlekedést választják, amikor csak tehetik. De előfordulhat olyan eset, hogy muszáj autóba ülni, és mivel beköszöntött a hűvös, fagyos reggelek időszaka, ez az autósoknak egyet jelent a lefagyott szélvédővel és a megnövekedett fogyasztással. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan óvhatjuk a pénztárcánkat és a környezetünket is.

Madárkórház a város szélén

A 20 éve alakult Vadmadárkórház célja, hogy a Fejér megyében fellelhető sérült madarakat gyógyítsa. Az intézmény egyedüli a dunántúli régióban, ahol szakszerű orvosi ellátásban részesülnek a vadon élő, beteg madarak. A létesítmény alapítójával és állatorvosával, dr. Berkényi Tamással beszélgettünk.

Ma is tegyünk valamit Földünkért!

1991. október 21-én a Természetvédelmi Világszövetség, az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Természetvédelmi Világalap közös összefogásával született meg a Földünkért című élővilág-megőrzési stratégia, egy világméretű kampány eredményeként. Magyarországon 1992 óta ünnepeljük ezen a napon a Földünkért világnapot.

Túlélők

2100-ra bolygónk egyetlen hatalmas sivataggá, tengerré, világfaluvá, szilvás gombóccá változik. A megfelelő választ kéretik aláhúzni!

Fenntarthatóan a városban

A természetben vagy vidéken eltöltött nyári napok után hazatérve gyakran úgy érezzük, hogy a város, ahol lakunk, élhetetlen. Pedig van megoldás: a Messzelátó Egyesület elnöke, Varga Judit az örömteli városi életmód receptjéről mesélt.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!