Szimpatika cikkek pszichológia-témában

100 évvel ezelőtt Sinka Vivien és édesanyja talán plakátokkal ragasztja tele Veszprém városát (már ha akkor is ott él), úgy kutat eltűnt személyek után. Ma a közösségi médiában „plakátolnak”: országosan, profin, és munkájuk itt nem ér véget. Vivien 25 évesen nagy gyereknek vallja magát, aki későn érő kortársaihoz hasonlóan élvezi az otthonlakás előnyeit; munkájában mégis olyan felelősségvállalást mutat, ami generációjára kevésbé jellemző. Bár édesanyjával dolgozik, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítványnak ő az elnöke és arca. Telefonhangja alapján komoly, kiskosztümös nőnek képzeltem – az a féloldalas frizurájú, teletetovált lány viszont, akivel találkozom, nemcsak életkora miatt kelthet bizalmat a lázadó, elszökdöső fiatalokban, akiknek segít: vele szót értenek.

Balázs eleinte el sem akarta hinni, hogy Lili az övé. Kizárt, hogy épp az ő nyakába ugrik, amikor találkoznak, hogy épp őrá függeszti halványkék szemét, és le se veszi róla a randi végéig.

– ugyanerre jut egymástól függetlenül Dosztojevszkij, Churchill vagy Mandela – és őket idézve beszélgetőtársam, Fliegauf Gergely elméleti börtönpszichológus, kriminológus is. Börtönben szerezte első munkatapasztalatait őrként, majd nevelőtisztként, és azóta is – 25 éve – a börtönügy elkötelezettje: kutatóként, oktatóként, a Börtönblog írójaként vagy a kínzás és a rossz bánásmód ellen folytatott munkájában.

Ha rossz vagy, nem foglak szeretni! Sok szülő száját elhagyja ez az ártalmatlannak tűnő fenyegetés. Talán nekünk is ezt mondták pár évtizeddel ezelőtt, ha rendetlenséget csináltunk, feleseltünk vagy intőt kaptunk. És talán mi is mondtuk már a gyerekünknek.

Szabados, szókimondó világunkban pironkodás nélkül felvállaljuk a szükségleteinket. Miért ne lehetne hát férfi és nő között kötöttségek nélküli szexkapcsolat, ha azzal nem bántanak meg senkit? Hisz ki képes évekig, évtizedekig (vagy akár örökké) szűzen várni az igazira?

Ahogy múlik velem az idő, egyre inkább érzem, hogy nem csak az egészségem, de ha megbetegszem, a gyógyulásom is rajtam múlik. Persze nem mindig. Vannak kivételek. De ezeket hagyjuk is. Nem érdemes velük foglalkozni. Éppen azért, mert nem rajtunk múlik.

Azt mondja az én egyik kollegám, ő bizony nincs rajta a Fészbukon. Dehogy fogja ő magát ottan kiadni, meg kitenni mindenféle tartalmaknak, hirdetéseknek. Hogy a Nagy Testvér figyelje őt.

Most írja a doktori disszertációját, közben a Színművészeti Egyetemen tanítja a színészek következő generációját, esténként pedig a legkülönbözőbb szerepekben láthatjuk. Fullajtár Andreával 2015 októberében beszélgettünk a színészek stresszes életéről, a fiatalabb generáció lehetőségeiről, és arról is, hogyan viselte, hogy hosszú időn keresztül nem a korának megfelelő szerepeket kapott.

A pánikbetegség nem új kór. Már Rousseau is leírt magán pániktüneteket, amelyeket a szívben lévő polipnak titulált. Ami nem írói lelemény, hanem a korban létező orvosi diagnózis, a híres olasz anatómus, Malpighi még könyvet is írt róla. Valószínűleg Hippokratész is ismerte a bajt, aminek gyógyszeréül vízzel felesben hígított bort ajánlott.

Mért oly nehéz lelkigyakorlatok a megbocsájtás, s annak elvárt előzménye, az elnézést kérés? Bocs, de ilyenek vagyunk...