Az kizárt, hogy vége!

Kizárt, hogy ez a csodalány épp az ő viccein nevet, amiket még csak nem is szánt viccnek, és kizárt, hogy épp őhozzá bújik kiscicásan a moziban. Kizárt, hogy pont az ő nyakába csimpaszkodik a megállóban, hogy épp az ő fülébe sugdos forróságokat, ha társaságban vannak, hogy őt irigyli a többi srác, mikor táncolni mennek, hogy az első borsólevest is pont neki főzte, pedig utál főzni, de csakis Balázsnak, most az egyszer.

Egyértelmű volt, hogy Lili lesz a felesége. És a gyerekei anyja. És az unokái nagyanyja. Legalább négy gyerekük lesz, három gyönyörű lány, pont mint Lili, és egy erős, okos fiú, aki rettentő sokat fog keresni, és úgy néz majd ki, mint a régi mesekönyvben a királyfi, izmos és cuki, piros palástban. Szóval lesz egy nagy házuk egy mezőn, meg hat kutya, meg két ló, vagy már van is, csak még nem értek oda időben, ahol ez már valóság. Teltek az évek, Balázs egyre többet melózott az egyetem mellett, gyűjtött a lóra meg a házra, meg a Lilivel töltött hétvégékre, Lili néha nem ért rá, azt mondta, a barátaival is muszáj lenni, de majd bepótolják, övék az egész élet. Aztán még kevesebbet ért rá, és már a vicceken se nevetett annyit, pedig ezek már igazi viccek voltak, Balázs jó előre kigondolta őket, az odabújások is megritkultak, a nagy igéző bámulások is, de még így is olyan jó volt.

Aztán egy nap Lili előállt azzal, hogy ez így már elég uncsi, szóval hogy nem elég pörgős már, vagy hogy is mondják szépen, persze, nem Balázs a hibás, és nem is ő, de értse meg, annyi minden van még, amit fel kell fedezni, a szerelemnek meg múlnia kell, a dalban is benne van. Balázs, mintha süket volna, csak fogta tovább Lili kezét, húzta ugyanúgy magához, vitte a kedvenc helyükre, mert az kizárt, hogy ez a sok hülyeség, az uncsi meg a múlás jelentene valamit. És újabb hetek teltek, és Lili még ritkábban ért rá. És pont akkor történt az is, hogy egy buliban, ahová Balázs már megint egyedül ment, volt egy lány, aki kártyából jósolt, és azt mondta Balázsnak, téged megcsalnak barátom, jobb, ha leszállsz a felhőkből. De Balázs csak nevetett, kit érdekelnek a jóslatok, mert az kizárt, hogy Lili már nem az övé, hisz ő az egyetlen, a minden, ő a felesége és négy gyermeke anyja, csak oda kell érni.

Lili mostanában amúgy elég gyakran beszélt egy bizonyos Rókáról vagy Rókusról vagy kiről, aki irtó jó fej, persze, csak haver. Aztán teltek az újabb hetek, Lili néha megint felvetette, hogy ez már elég uncsi meg izé, de azért néha bújt még, és fülbe is sugdosott. Aztán egy nap, amikor felugrott Balázshoz, de tényleg csak egy percre, mert hogy rém el van havazva, ott felejtette a laptopját, amiből előzőleg elfelejtett kilépni, és ott volt minden e-mail, visszamenőleg, évekre. És mikor elment, Balázs nem akart belenézni, tényleg nem, de végül mégiscsak, aztán az lett, hogy hajnalig olvasta a leveleket. Ez a Róka vagy Rókus, ez volt minden második meg harmadik levél címzettje és feladója, és igen, erősen szerelmes levelek voltak ezek, cseppet sem barátiak, és forró éjszakákról is szó volt benne. Meg arról, hogy a Balázs már szörnyen uncsi, és vége, csak Lili sajnálja még megmondani szegény baromnak, meg a jövőről is sok szó esett, amikor majd férj és feleség lesznek, mármint a Lili meg a Róka, és négy gyerekük lesz a házban a mezőn, három kislány meg egy fiú, aki olyan lesz, mint a mesében a piros palástos királyfi. És akkor Balázs becsukta a gépet.

Az elválások hasonlatosak a gyászhoz. Valakit elveszítünk, vele az összes álmot, tervet, a szép emlékek igazát, valódiságát, a reményt, hogy létezik még boldogság. A pszichológusok szerint az elválást épp olyan nehéz elfogadni, mint a halál tényét, először sokkos állapotba kerülünk, majd megpróbáljuk nem elhinni a történteket, és mindent elkövetünk, hogy valami módon kiderüljön, csak rossz álom volt a szakítás, és mehet tovább minden úgy, mint azelőtt. Aztán, miután kiderül, hogy a másik valóban elhagyott, feltörnek az érzelmek, felváltva a fájdalom, a düh, a kétségbeesés vagy az őrjítő féltékenység. Végül jön az önvád, hogy nem vagyok elég jó. Mindezek testi tünetekkel is gazdagodhatnak, álmatlanság, étvágytalanság, gyomor- és fejgörcsök törhetnek ránk, de a jó hír, hogy idővel mindez lecsillapodik, és újra meglátjuk felbukkanni a napot. Egészséges esetben legfeljebb hat-hét hónapra van szükségünk ahhoz, hogy feldolgozzuk egy kapcsolat elvesztését, ha ennél tovább húzódik a krízis, akkor úgynevezett „érzelmi megakadásról” van szó, és pszichológushoz kell fordulni.

Szakítani szépen és tisztelettel

- Adjuk meg a módját annak, ahogy kimondjuk az utolsó mondatokat. Az sms, az email, a telefonba kiáltott vége nem méltó egy szép kapcsolat befejezéséhez.

- Ne vádoljuk a másikat, de ne is dicsérgessük. A saját érzelmeinkről beszéljünk.

- Ha ő vádolni kezd, hallgassuk végig türelmesen. Nincs értelme vitába bocsátkozni. Ha kérdései vannak, feleljünk őszintén, ezzel megkönnyíthetjük a gyászidejét. Nincs szörnyűbb, mint megválaszolatlan kérdéseken rágódni.

- Nincs értelme a búcsúszexnek, búcsúcsóknak. Csak elnyújtaná a fájdalmas időszakot.

- Egyelőre nem kell barátságban maradni. Aki tele van fájdalommal és sértettséggel, amúgy sem a legmegfelelőbb barát, viszont tovább reménykedik, hiába.