koronavírus

Különleges buborékágy készült a koronavírusos betegeknek

Így biztonságosan tudják szállítani a koronavírus-fertőzött betegeket is az osztályokon belül, ha szükség lesz rá. Az intézményben folyamatos a férőhelyek bővítése. Az orvosok abban bíznak, hogy üresen maradnak a kórtermek.

Naponta fertőtlenítik a vonatokat is

A MÁV naponta minden járművét fertőtleníti - hangsúlyozta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy gondot fordítanak a vasútállomások, megállók és üzemi területek fertőtlenítésére is.

Közösségi összefogás a frontvonalban dolgozókért

A járványhelyzet kezeléséből az Adománytaxi Alapítvány is kiveszi a részét, és minőségi védőmaszkokkal igyekszik ellátni azokat az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó embereket, akik a járvány ideje alatt fokozottan veszélyeztetettek.

Sok változás érinti a fiatalokat

Több, a felsőoktatási felvételit, illetve a záróvizsgákat és a diplomaszerzést is érintő változásról is döntött a kormány. Az intézkedések célja az, hogy a mostani, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben – a nehézségek ellenére is – a lehető legteljesebben szolgálja a rendszer a fiatalok érdekeit – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

A maszkviselés pszichológiája

Maszkot hordok, tehát azt üzenem magamról, hogy komolyan veszem a védekezést. Mellesleg, állj tőlem távolabb. A maszkommal emlékeztetlek rá, mi zajlik körülöttünk, és neked is vannak feladataid. Képviselem, hogy komolyan gondolom, és gondold te is komolyan.

A vírusok keresik a gazdáikat

Mi a Covid-19, és mi a SARS-2? Hogyan fertőzhet meg egy bolygót egy denevér? Mit érez az orvos, ha beteghez indul? Dr. Várdi Katalin tüdőgyógyásztól mindent megkérdeztünk, ami a járvány kapcsán eszünkbe jutott.

Tízszeresére nőtt az adományozói kedv

A koronavírus világjárvány sok civil szervezetet is nehéz helyzetbe hoz. Számukra indított kivételes lehetőséget Magyarország legnagyobb adománygyűjtő portálja, ahol jelenleg 133 adománygyűjtés fut, és emellett külön felületet kaptak a koronavírus témájú ügyek.

Főszerephez juthat a Sigma-1 receptor a koronavírus kezelésében

A Sigma-1 receptor serkentése áttörést hozhat a koronavírus megbetegedések szövődményeként kialakuló tüdőgyulladás és szöveti hegesedés kezelésében – mondja dr. Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!