szülők, nagyszülők

Csetel a család

Ahogy nőnek a gyermekeim, úgy érzem, egyre kevésbé érdeklem őket. Ez nem panasz, hanem egy tény. Jó, azt belátom, hogy Dávid a maga 9 évével, még egy nagyon fontos szereplőnek tart az életében, a hatéves kislányom számára pedig egyenesen nélkülözhetetlen vagyok.

Okosító népzene

Mindenki úgy muzsikál, amilyen jellem, de alázattal, figyelemmel és alkalmazkodással sok mindent elérhetünk nemcsak a zenében, de az élet minden területén is. A Szimpatika TV adásából kiderül, miért jó, ha népzenével is foglalkoznak gyerekek.

Szeretettel nevelni

A korábban meghatározó nevelési elvet, a szigorúságot, a XXI. században a szeretetközpontúság, az odafigyelés és a tisztesség váltotta fel - derül ki egy magyar apák körében készült felmérésből. A modern családban az apák már nem tekintély, hanem szeretetelven működnek és párjukkal közösen hozzák meg a gyermekneveléssel kapcsolatos döntéseket. A válaszadók azt a tendenciát is megerősítették, hogy egyre több családban a férfiak maradnak otthon a gyerekekkel.

Eltűnt, keressük!

100 évvel ezelőtt Sinka Vivien és édesanyja talán plakátokkal ragasztja tele Veszprém városát (már ha akkor is ott él), úgy kutat eltűnt személyek után. Ma a közösségi médiában „plakátolnak”: országosan, profin, és munkájuk itt nem ér véget. Vivien 25 évesen nagy gyereknek vallja magát, aki későn érő kortársaihoz hasonlóan élvezi az otthonlakás előnyeit; munkájában mégis olyan felelősségvállalást mutat, ami generációjára kevésbé jellemző. Bár édesanyjával dolgozik, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítványnak ő az elnöke és arca. Telefonhangja alapján komoly, kiskosztümös nőnek képzeltem – az a féloldalas frizurájú, teletetovált lány viszont, akivel találkozom, nemcsak életkora miatt kelthet bizalmat a lázadó, elszökdöső fiatalokban, akiknek segít: vele szót értenek.

Gyerekesítés

Egy személygépkocsi vásárlásakor sok szempont alapján döntünk. Milyen a fogyasztása, a teljesítménye, az útfekvése, tetszetős-e a külseje, kényelmes-e a belseje – pedig a családosok tudják: az autó egyetlen funkciója, hogy fuvarozzuk vele a gyerekeinket. Felületes szemlélők azt hinnék, elég a gyereküléseket precízen becsatolni és egy „baby on board” matricát ragasztani a hátsó szélvédőre, és már indulhat is a kölyök-járat. Súlyos tévedés.

Táborban anyaszemmel

Réka lányunk öt évesen öt éjszakás táborban volt! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erdei óvodának hívták a tábort, az imádott óvónénik szervezték és a nyolc éves bátyja is vele volt, mint régi óvodás. Ettől még anyának furcsa volt elengedni a „kicsit”, aki persze nagyon fel volt dobva és alig várta, hogy otthagyjuk, miután megágyaztam neki az emeletes ágy alsó részére, Dávidkám alá és Andi nénitől fél méterre…

Mi lesz veletek, emberkék?

Nagyobbik unokám második osztályba lép. A kisebbik is hamarosan iskolás lesz. Személyesen érint hát ismét az oktatás ügye. Elolvasok mindent, ami ezzel kapcsolatos.

Recsegő hangszórók és letörölt könnycseppek

Idén Gergő ballagott el az általános iskolából, így már harmadszor szembesültem ennek az ünnepnek az „ünnepélytelenségével”. Tizennégy éves fiúként nehezen viseli az ember a kiöltözött rokonokat, a rúzsos puszikat, a nagynéni parfümfelhőjét, a folyamatosan rá szegeződő videokamerát, a fotózkodást az iskolakapuban, de azt láttam, hogy még mindig ez a jellemző…

Dobszólóval ballagni

Június közepével lezajlottak az évzárók és idén ballagott a harmadik gyermekünk a nyolcadik osztályból. És bármily meglepő, idén is minden úgy zajlott, ahogy eddig minden iskolai évzáró az elmúlt tizenkét esztendőben. Bizony! Ilyen rég volt, hogy tanköteles lett a gyermekünk.

Küzdősport - Apaszemmel

Soha nem gondoltam, hogy a gyermekeim bármilyen küzdősportot fognak választani, hiszen engem sosem vonzott semmilyen harcművészet. Ennek ellenére a nagyobbik fiam több mint 3 éve bokszol, Bence pedig 5 éve kendózik. Maguktól találtak rá a sportágra és mind a két srácnál a jó közösség és a mester személye volt a meghatározó tényező.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!