Gyerekkori problémák

Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?

A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz – legyen bármilyen korú is. A K&H gyógyvarázs összegyűjtötte, hogy a különböző életkorú gyerekek hogyan élik meg a kórházi tartózkodást, mi okozza számukra a fő problémákat.

A reflux már gyerekkorban is jelentkezhet

A fogak romlását nemcsak az elhanyagolt szájhigiéné vagy a túl sok cukrozott üdítő, édesség okozhatja. A gyermekkorban jelentkező fogromlás refluxbetegség jele is lehet.

Hogyan nevelj boldog gyereket?

Amikor arról kérdezel szülőket, hogy mit kívánnak a gyermekeiknek, a leggyakoribb válasz: Boldogságot (és egészséget)!

Mikor kell lázcsillapítót adni a kisgyereknek?

A kisgyermekes szülők körében gyakori a láztól való rettegés - állapítja meg az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia (AAP) jelentésében, melyben az orvosok arra intik a szülőket, hogy nem minden esetben szükséges kezelni a megemelkedett testhőmérsékletet.

Zsírleszívás kilencéveseknek?

„Az, hogy az Apple és a Google gyerekeknek szóló játékként eltűri ezt a szégyenteljes alkalmazást, egyenesen gyomorforgató” – írta a Brit Esztétikai Plasztikai Sebészek Társasága.

Allergénmentes karácsonyi menü gyermekeknek

Kisgyermekes szülőként gondolnunk kell arra, hogy a korábbi, jól bevált karácsonyi menüsort a kicsi életkorának megfelelően alakítsuk át. Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának tanácsai segíthetnek ebben.

Hogyan előzze meg gyermekénél a cukorbetegség kialakulását?

Egyre inkább nő a gyermekek körében a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása, ezért még fontosabbá vált az elsődleges tünetek felismerése akkor, amikor még a diabétesz kialakulása megelőzhető - hívja fel a figyelmet a Fox News.

A D-vitamin-szükséglet mérése gyermekkorban

A Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatócsoportja által a napokban nyilvánosságra hozott eredmények alapján a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos. A hiányállapot megelőzéséhez szükséges napi mennyiség egyszerű vizsgálattal, már gyermekkorban is pontosan meghatározható.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!