A kórházba kerülő gyermekek kétharmadát fenyegeti alultápláltság

Szerző: Szimpatika
A malnutríció, azaz a valamilyen betegséghez kapcsolódó alultápláltság veszélye a magyar kórházakba kerülő gyermekek csaknem kétharmadát fenyegeti, 12 százalékukat pedig súlyosan érinti – derült ki a magyarországi gyermekkórházakban végzett országos felmérésből.

Az egészségügyi dolgozók leterheltsége mellett a tájékozatlanság is nehézséget jelent: ha egy gyermek nem megfelelően táplált, azt legtöbben csak a testsúllyal hozzák összefüggésbe, miközben az energia- és tápanyaghiány a túlsúlyos gyerekeket is érintheti. Európában már több országban kötelezően bevezették a mindössze háromperces STRONG-szűrést, amely már hazánkban is több ízben bizonyult hasznosnak, de még mindig nincs benne a protokollban. A módszer segítségével időben diagnosztizálni lehet a kóros tápláltsági állapotot és mihamarabb elkezdhető a malnutríció elleni, illetve az ennek megelőzéséhez szükséges terápia. A megfelelő táplálkozás vagy táplálás pedig nagyon komoly segítséget nyújt a szervezetnek a betegségek legyőzésében.

A rossz tápláltsági állapot a közhiedelemmel ellentétben nem csak a rossz szociális helyzetben élők körében alakulhat ki, hanem – függetlenül a szülő és a gyermek anyagi helyzetétől – bizonyos betegségek fennállása esetén is. A probléma abból is adódhat, ha a gyermek nem képes azt a mennyiségű és minőségű táplálékot elfogyasztani, amire a gyógyuláshoz szüksége van.

Az életkornak és egészségi állapotnak nem megfelelő táplálkozás miatt a túlsúlyos gyerekeknél is olyan energia- és tápanyaghiány alakulhat ki, amely súlyosan károsítja szervezetük működését, például akkor, ha betegség miatt pár napig nem képesek táplálkozni. A legkisebbeket fenyegeti a legnagyobb veszély: két-három éves korig az alultápláltság hátráltatja a növekedést, az agy és az izomzat fejlődését, ami később jelentősen ronthatja a mentális teljesítményt. A nem megfelelő tápláltsági állapot emellett fokozza a fertőzések iránti hajlamot, megnyújtja a kórházi tartózkodások időtartamát, lassítja a műtéti beavatkozások utáni felépülést, rontja az iskolai eredményeket és hátráltatja a szocializációs folyamatokat is.

Egy háromperces vizsgálattal a probléma könnyen felismerhető

Egy holland kutatás szerint a szélsőségesen sovány vagy kövér gyerekek esetében az orvosok többsége szemrevétellel is meg tudja állapítani, hogy fennáll-e az alultápláltság veszélye. Ugyanakkor az átlagos testsúlyúaknál sokszor ők sem ismerik fel a malnutríciót, ezért is elengedhetetlenek a szűrővizsgálatok. A vizsgálatok rámutattak arra is, hogy a különböző gyerekkórházak osztályain eltérő a már kialakult malnutríció előfordulási gyakorisága: míg a kardiológián, a gasztroenterológián, a neurológián és a pulmonológián 25-31%, addig az onkológián és a sebészeten 13-14% közötti a súlyos a malnutríció rizikója.

A problémára megoldást jelenthet a nemzetközileg kidolgozott STRONG-szűrés (Screening Tool for Risk On Nutritional status and Growth), amely csupán 3 percet vesz igénybe, ráadásul igen jelentős forrásokat takaríthat meg a magyar egészségügynek. A szűrőlap négy szempontot értékel: vizsgálja a rizikót jelentő betegség meglétét, az alultápláltság szubjektív megítélését, a táplálékbevitel és -veszteség mértékét, valamint az aktuális testsúlyvesztést.

„A táplálkozástudomány egyre fontosabb területe az egészségügynek, miután a krónikus betegségek egy része megelőzhető lenne az olyan rizikótényezők kizárásával, mint az energia- és a tápanyaghiány. A lakosság megfelelő táplálkozását a felelősségteljes egészségpolitikai döntések is támogathatják, de a kormányzat mellett a gyerekorvosok is nagyon fontos szerepet játszanak ebben. Segíteniük kell a megfelelő táplálkozási szokások kialakítását és azt, hogy a gyerekek akut vagy krónikus malnutríciója időben észlelhető legyen. Ideális esetben már a kórházba kerülés előtt fel kellene ismerni a problémát” – hangsúlyozta dr. Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság elnöke, aki szerint nagyon fontos, hogy minden hazai kórházban és a háziorvosi rendelőkben is szűrjék a malnutríciót, megelőzve ezzel a későbbi szövődmények kialakulását.

Az egyetemi kórházakban nagyobb az alultápláltság rizikója

A kutatás során 27 hazai intézményben 1117 gyermek vett részt malnutríció-szűrésben: a kicsik 52 százalékát közepesen fenyegette az alultápláltság kockázata, 12 százalékukat pedig súlyosan, ami azonnal beavatkozást, azaz táplálásterápiát igényel. Ahogy azt a korábbi hazai és nemzetközi vizsgálatok is kimutatták, jelentős különbség mutatkozik az egyes kórházak között. A városi kórházakban minden második gyermeket, míg az egyetemi intézményekben a kicsik csaknem háromnegyedét érintette a malnutríció kockázata. Miután ezek az intézmények a súlyosabb megbetegedések eseteivel foglalkoznak, elmondható, hogy egyértelmű összefüggés mutatható ki a betegségek súlyossága és a rossz tápláltsági állapot között.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!