Élelmiszerek

Kerüljük el a veszélyes kiszáradást!

Rengeteg tévhit kering arról, hogy mennyi folyadékot kellene naponta elfogyasztani, különösen egy forró nyári napon, amikor még jobban oda kell figyelnünk az ivásra. Mit és mennyit igyunk általában, illetve kánikula esetén? – erről kérdeztük dr. Gajdács Ágnes belgyógyász, obezitológus szakorvost.

A csokoládé egészségesebb, mint gondoltuk

Bizonyára minden gyerek kibontotta már a Mikulástól kapott csomagot, amiből nem hiányozhatott a csokoládé sem, és lassan a finomabbnál finomabb csokis sütemények is készülnek az ünnepi asztalra. Ilyenkor, karácsony környékén tetőzik a csokoládéfogyasztás, ezért a TÉT Platform szakértőinek segítségével néztük meg, egészséges-e a közkedvelt édesség.

Éhezünk és pazarlunk egyszerre

Kétmillió tonna élelmiszer: évente ennyit dobunk Magyarországon a kukákba. Az élelmezési világnap kapcsán érdemes foglalkozni az okok mellett azzal is, hogyan csökkenthető a hulladékba kerülő ételek mennyisége.

Ezzel az étrenddel védhetjük a memóriánkat

A demencia, azaz az időskori elbutulás gyakorisága világszerte emelkedik, és hátterében gyakran állhat az Alzheimer-kór. Az időskori elbutulás okait ugyan sokszor nem ismerik, de az életmóddal, ezen belül pedig a táplálkozás tudatos formálásával sokat lehet tenni ellene.

Hogy tároljuk a gyümölcsöket?

Nyáron igazán könnyű egészségesen táplálkozni, hiszen frissen vásárolhatunk hazai gyümölcsöket: görögdinnyét, őszibarackot és szilvát. Hosszú főzéssel a vitamintartalom csökken, ezért befőtt helyett inkább fagyasztva tegyék el a háziasszonyok a gyümölcsöket.

Tippek a hőségre: ettől elviselhetőbb lesz

Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás veszélye, így fokozott odafigyelést és folyadékbevitelt igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk. A változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti.

Hogyan komposztáljunk a belvárosban?

A komposztálás már nemcsak a kertben, nagycsaládos házaknál képzelhető el, hanem egy kisebb lakásban, bérházban vagy panellakásban is.

Ezekkel az ételekkel védhetjük a bőrünket

Aki nyáron kimegy a strandra, kerülje az alkoholt és a zsíros ételeket, ezek ugyanis kánikulában megterhelőek a szervezet számára. Ha azonban narancssárga, piros és sötétzöld zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztanak, megvédhetik bőrüket a leégéstől, míg a máj, a tojás és a halak a már leégett bőr gyógyulását segíthetik.

Penész: veszélyforrás a konyhában

Az ételeinken, háztartásunkban megjelenő penész esetén elsőként általában a nem megfelelő tisztaságra, higiéniára gondolunk.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!