Egészségügy

Már vizsgálják, hogy használható-e kétféle vakcina az oltáshoz

Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az Oxfordi Egyetem tudósainak irányításával annak kiderítésére, hogy nem nyújtanak-e még jobb védettséget a koronavírus elleni oltóanyagok, ha az első és a második dózishoz két különböző vakcinát használnak.

A szűrővizsgálatok a járvány alatt is nélkülözhetetlenek

Jelen időszakban természetesen kiemelten fontos, hogy betartsuk a járvány terjedésének gátat szabó intézkedéseket, azonban nem szabad megfeledkeznünk azokról a betegségekről sem, amelyek megrövidíthetik a minőségben eltöltött életéveink számát.

Orvosi bravúr segített egy ikerpáron

Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően kapott esélyt egy budapesti ikerpár, akik egy ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával születettek.

Kisfilm az immunrendszer működéséről

Hogyan segítenek a védőoltások a küzdelemben? Mit tehetünk immunrendszerünk erősítésért? Ez is kiderül a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága által készített KliniKaland animációs sorozat második részéből.

Megkezdődött a várandósok oltása

A koronavírus elleni oltások eddigi egyre kedvezőbb nemzetközi tapasztalatai és tudományos ajánlásai alapján az a szakmai ajánlás született, hogy a várandósok is kérhetik az oltást.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!