Megkezdődött a várandósok oltása
Minden esetben egyéni mérlegelés szükséges az oltásról, amelyhez a Magyarországon jelenleg elérhető vakcinák közül a Pfizer és a Moderna vakcinákat lehet használni. Az első oltást a terhesség 12. hete után, a második oltást a szülés után javasolt beadni.
Az oltást kérő várandós nő a vakcinainfo.gov.hu honlapon történt regisztrációja után a háziorvosánál jelentkezhet, aki gondoskodik az oltás megszervezéséről. Javasolják, hogy a várandós nő, és szükség esetén az oltóorvos is mindenképpen konzultáljon nőgyógyásszal, illetve a kezelőorvossal.
A kormányzati oldalon közölték azt is, hogy a várandósok védőoltására vonatkozóan a klinikai vizsgálatok még nem zárultak le, ugyanakkor az eddig rendelkezésre álló adatok sem vetnek fel aggályokat. A várandósok védőoltását indokolja, hogy körükben a súlyos koronavírus-betegség és a szövődmények kockázata magasabb.
Tudatták azt is, hogy a szakmai ajánlás a Szakmai Kollégium Infektológiai Tagozatának és a Heim Pál Gyermekkórház kezdeményezésére a Szakmai Kollégium Szülészet, Nőgyógyászat Tagozat egyetértésével jött létre, amelyet eljárásrend formájában az egészségügyi szolgáltatók - tehát az oltópontként működő háziorvosok és kórházak - is megkapnak.
Az eljárásrend részletesen tartalmazza azt is, hogy milyen rizikófaktorokat kell mérlegelni a várandósok oltásánál. Amennyiben nagy a fertőződés kockázata, például mert egészségügyi dolgozó a várandós, illetve alapbetegségei miatt nagy a rizikója annak, hogy súlyos megbetegedés alakul ki a vírusfertőzés esetén, akkor javasolt az oltás.
A védőoltás előnyeit és kockázatait a várandósság esetében tehát mindig egyénileg kell mérlegelni, és ennek kapcsán a várandósnak teljes körű tájékoztatást kell nyújtani. A várandósnak minden esetben írásos belegyező nyilatkozattal kell megerősítenie, hogy kéri az oltást.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!