Táplálkozás

Az anorexia és bulimia kezelése

Míg az anorexia kóros koplalással járó probléma, addig a bulimia hirtelen jelentkező evéskényszer, amit hánytatás követ. A két betegség okairól, az érintett korcsoportokról, illetve a lehetséges kezelésekről Dr. Bai-Nagy Katalint, a Nyírő Gyula Kórház - OPAI Pszichiátriai Osztályának szakorvosát kérdeztük.

Új útjai a gyógyulásnak

Olvasom, hogy szervezetünk naponta 25 ezer hibás sejtet termel. Meg hogy a WHO jelentése szerint élete során minden második ember megbetegszik rákban. Ez persze nem azt jelenti azt, hogy meg is fog halni.

Kerüljük el a veszélyes kiszáradást!

Rengeteg tévhit kering arról, hogy mennyi folyadékot kellene naponta elfogyasztani, különösen egy forró nyári napon, amikor még jobban oda kell figyelnünk az ivásra. Mit és mennyit igyunk általában, illetve kánikula esetén? – erről kérdeztük dr. Gajdács Ágnes belgyógyász, obezitológus szakorvost.

Így lehet környezetbarát az étrendünk is

Belegondolt már abba, mennyi energiát igényel a mindennapi élelmének előállítása? A Fenntartható Energia Hét alkalmából, amit most ünnepelünk, érdemes megismerkednünk az egészséges étrend egy új oldalával, ugyanis a következő évtizedek legfontosabb kulcsszava a táplálkozásban is a fenntarthatóság lesz.

Mikor együnk gyümölcsöt IR esetén?

A gyümölcsök fogyasztása előkelő helyen szerepel a táplálkozásban, hiszen számos pozitív egészségügyi hatásuk van. Éppen ezért a legtöbb diéta főbb pillérének számítanak, ám sokan nem tudják, hogy inzulinrezisztencia esetén a reggeliből érdemes kihagyni. Hogy miért és hogy mit tanácsos ekkor a tányérra tenni, arról Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa beszélt.

Veszélyes a „törölköző-diéta”?

Sokat olvashattunk mostanában a gyors fogyást ígérő „törölköző-diétáról”, ami állítólag rossz testtartásunkat korrigálva fogyókúra és megerőltető mozgás nélkül csökkenti hasi zsírpárnáinkat. Ám ennek akár húzódás, görcs, ideg-, vagy porckorong becsípődés is lehet a vége. Helyes testtartásban hasunk ugyan valóban laposabbnak tűnik, de a zsír csak dinamikus, nagy izomcsoportokat igénybevevő aktivitással „égethető el”.

Hogyan táplálkozzunk a várandósság alatt?

A megfelelően összeállított étrend minden nő számára elengedhetetlen. Azonban ha áldott állapotban vagyunk, érdemes még nagyobb figyelmet fordítani az egészséges életmódra önmagunk és születendő gyermekünk egészsége miatt is!

Sok a vashiányos kisbaba

Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, ami komoly egészségügyi problémákhoz vezethet – derül ki a 0-3 évesek táplálását vizsgáló legfrissebb hazai kutatásból. A korosztály közel felének magas a koleszterinszintje, és túl sok sót fogyaszt, tíz százalékát pedig az elhízás is fenyegeti. A riasztó eredmények hátterében főként az áll, hogy minden második családban ugyanazt eszik a kisgyermekek, mint a szüleik, pediga szervezetüknek egészen más étrendrelenne szüksége. Az élet első 1000 napjának táplálása ráadásul nemcsak a gyerekkori egészséget határozza meg, de számos felnőttkori népbetegség megelőzésében is óriási szerepet játszik.

Már csecsemőkorban eldől, ki lesz allergiás

Míg a szénanátha tünetei könnyen felismerhetőek, vannak olyan allergének, melyek sokáig és alattomosan fejtik ki hatásukat a szervezetünkben. Akár egy-két éven keresztül is okozhatnak olyan egészségügyi problémákat, amelyről nem is hinnénk, hogy allergia.

Borbás Marcsi: „Őrizzük meg a hagyományainkat”

Bemondónőként ismerte meg az ország még a '90-es években, majd rövid idő múlva már műsorvezetőként dolgozott a Magyar Televíziónál. A mai napig láthatjuk a képernyőn egy gasztronómiai műsor háziasszonyaként, hiszen imád főzni. Borbás Marcsival 2016 februárjában beszélgettünk a régi televíziózás szabályairól, ősi hagyományainkról és a ma divatos étkezési trendekről.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!