Adhat-e vért, ha vérszegény?
2014. február elsején rendezték meg a Széchenyi-bált, melynek idén a Danubius Hotel Gellért adott otthont. A rendezvény hangulatát több látványos és izgalmas program tette felejthetetlenné, az eseménynek azonban a szórakozás mellett jótékonysági célja volt, hiszen minden belépő árából 1000 Ft a Ments Életet Alapítványt támogatta. A cég felhívásának köszönhetően egyre több ember jelentkezik véradásra. Az alapítvány vezetője elmondta, hogy azok a rendszeres véradók, akiknek vérére a ritka vércsoportjuk miatt többször is szükség van, gyakran azért nem adhatnak vért, mert vérszegényekké válnak. Az alapítvány célja ezeknek a véradóknak a támogatása a bálon gyűjtött összegből, hogy megfelelő táplálék-kiegészítőkkel, esetleg gyógyszerekkel segítse a vérszegénység leküzdését.
Első a kivizsgálás
A magát egészségesnek tartó ember természetesen elmehet vért adni, akár rendszeresen is. A jelentkezőt minden esetben először orvosi vizsgálatnak vetik alá, majd különböző laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek, hogy nincs-e esetleg a véradást kizáró betegsége. Csak azután lehet valakiből véradó, ha mindent rendben találtak nála a kivizsgálás során.
Vérszegénység esetén előbb rendezni kell a vérképet
A vérszegénységnek több oka van (autoimmun betegség, vesebetegség, felszívódási zavar, helytelen táplálkozás, fokozott vasszükséglet, vérvesztés), azonban egyik esetben sem engedélyezett a véradás, hiszen az önzetlen véradót nem lehet egészségében károsítani.
Anémia, azaz vérszegénység esetén a vérben a normálisnál alacsonyabb a hemoglobin szintje, mely a friss oxigén szállításáért lenne a felelős.
Már az enyhe vérszegénységnek is vannak tünetei:
- Fáradékonyság
- Szédülés
- Sápadtság
- Koncentrációs zavarok
- Hajhullás, körömtöredezés
Természetesen a súlyosabb vérszegénység tünetei határozottabbak, és ez akár ájulással is járhat.
Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa szerint már az enyhe tünetekkel is érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni, aki egy egyszerű vérvétellel felállíthatja a diagnózist. Amennyiben bebizonyosodott a vérszegénység ténye, fontos a kiváltó okok tisztázása, mivel annak alapján lehet elkezdeni a megfelelő terápiát. Szerencsére általánosságban egy jól gyógyítható betegségről van szó, viszont ehhez rendszeres konzultáció szükséges az orvossal, aki gyógyszerrel, életmódbeli tanácsokkal segíti a vérkép rendezését – akár ahhoz, hogy az illetőből véradó lehessen.
Forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!