vérszegénység

A természet ajándéka: a szeder

A szeder azon túl, hogy az egyik legfinomabb gyümölcs, rengeteg egészségügyi előnnyel jár az emésztés javításától a bőr kollagénképződésének elősegítésén át.

Nem csak a gének miatt őszülünk?

Tanulmányok szerint az őszülésnek inkább genetikai, nem pedig környezeti okai vannak, de azért van néhány életmódbeli tényező is, amivel befolyásolni tudjuk a folyamatot.

Bőrtünetek is utalhatnak a lupusra

Nyáron a melegtől, naptól is megjelenhetnek kiütések, viszkető foltok a bőrön. A bőrtünetek egy része ártalmatlan, vagy tüneti kezelésre elmúlik, de akár betegséget is jelezhetnek. Dr. Kádár János immunológus egy autoimmun betegség kapcsán jelentkező bőrproblémára hívta fel a figyelmet.

A méregtelenítés mestere

A csalánt gyomnövényként irtjuk és nem szeretjük, ugyanakkor érdemes tudni, hogy számos gyógyhatással rendelkezik.

Mit mutat meg a ferritin szint a laboreredményekben?

A laboreredmények olvasása során több olyan értéket is láthatunk, melyekről nem tudjuk, mit is jeleznek. A lelet kiértékelése minden esetben orvosi feladat, hiszen egyszerre több mindent is kell nézni (az egymáshoz viszonyított értékeket is), így nem szabad csupán egy-egy értékre alapozni.

Vérzékenység és gyermekvállalás

Vannak olyan betegségek, kóros állapotok, melynek során a várandósság magasabb kockázattal jár, így szorosabb követést, esetleg plusz/más terápiát és odafigyelést igényel.

Gyorsabban pusztulnak az űrben a vörösvérsejtek

Kanadai kutatók közelebb jutottak annak megfejtéséhez, miért térnek vissza az űrhajósok vérszegényen a Földre. Megállapították, hogy az űrben 50 százalékkal több vörösvérsejt pusztul el és a veszteség folytatódik, akármilyen hosszú az utazás - írta a BBC hírportálja.

Mikor van szükség vaspótlásra?

A vashiány és a vashiányos vérszegénység viszonylag gyakori problémának számít az emberek körében, mely sokszor igen kellemetlen és zavaró tünetekkel jár együtt.

Ajánlataink

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!