Aki véradással segít másokon, maga is egészségesebb lesz

Szerző: Szimpatika
Bizonyára nem kell sokat magyarázni azt, hogy miért is érdemes időközönként véradásra járni. Azonban egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy ezzel akár életeket is menthetünk, még a saját egészségünket is óvjuk. Hogy pontosan miért, arról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.

A véradás amellett, hogy másokon segíthet, csökkenti a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát.

A szakemberek úgy gondolják, hogy ez a csökkent vasszintnek tudható be, mivel minél magasabb koncentrációban találhatók meg a vérben a vörösvértestek, annál „masszívabb” lesz a viszkozitása. Emellett a magas vasszint felgyorsítja a koleszterin oxidációs folyamatait, ami hatással lehet a vér sűrűségére, tömörségére, így ezáltal nagyobbá válik a súrlódás, ahogy az az ereken áthalad, emiatt pedig a vörösvértestek nagymértékben deformálódhatnak. A Journal of the American Medical Association-ban megjelent tanulmányban be is bizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente „megcsapoltatják” magukat, jelentősen – 88 százalékkal – csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.

„Sokan azt hiszik, hogy a vasat nem lehet túladagolni, pedig ez egyáltalán nincs így. A vasionok ugyanis elég toxikusak, és ha felhalmozódnak a májban, létrejön a hemosiderosis jelensége, ami erősen májkárosító. Bár a véradás valóban jó hatású lehet, de nem azért, mert egy kis vasat vesztünk, hanem azért, mert a vérlebocsátás egy inger a csontvelőnek, hogy dolgozzon, és képezzen új vörösvértesteket. Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy a vasszint csökkentése és az infarktus közötti kapcsolat nem teljesen megalapozott. Mivel ezek a tanulmányok nagy betegpopulációkon alapszanak, így érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni” – mondja a szakember.

A Journal of the National Cancer Institute-ban megjelent tanulmány szerint a véradásnak ezen kívül van még egy jó hatása, mégpedig az, hogy csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Ugyanis a magas vasszintet a rákkal is összefüggésbe hozták, mégpedig azért, mert a túl sok vas megnöveli a szabad gyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különböző daganatok megjelenéséhez vezethet.

„A vas valóban hozzájárul a szabad gyökök képződéséhez, de ezt a szervezetünkben számos rendszer gátolja meg. A rákot nem feltétlenül, sőt biztosan nem csak a szabad gyökök okozzák” – teszi hozzá prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

 

Forrás: Trombózisközpont

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!