A hosszú élet tápláléka
2011. 01. 06.
A hosszúéletű emberek falva Japánban, hegyek között fekszik. Sokáig szinte megközelíthetetlen volt. Úgy hívják Yuzuri Hara. Ebben a faluban az emberek több mint tíz százaléka megéri a kilencven évet.
És egész életében teljesen egészséges. Japán kutatók szerint az egészségben megélt évek a helyi étrendnek köszönhetőek.
Ebben a faluban az emberek nem csak tovább élnek, de ritkán fordul elő olyan betegség körükben, mint a rák, a cukorbetegség vagy az Alzheimer-kór.
Az itt élő idősek arcbőre szinte teljesen ránctalan. S még azok is teljesen egészségesek, akik dohányoznak, vagy mindenféle védelem nélkül dolgoznak a tűző napon.
Azonban, mióta a feldolgozott élelmiszerek megjelentek a faluban, a szívbetegek száma megduplázódott. Azok a fiatalok pedig, akik elköltöznek innen, és feldolgozott élelmiszereket fogyasztanak, korábban halnak meg, mint a szüleik.
A manapság a világ több tájáról a faluba látogató kutatók úgy vélik, hogy a hosszú életűek falujában az emberek egészségben eltöltött éveinek a titka a helyi étrend, amely egyedülálló.
Japán más részeivel ellentétben a falu lakói egyáltalán nem esznek rizst, hanem egyfajta édesburgonyát, növényi ösztrogénekben gazdag szójababot, és érdekes állagú, kocsonyás gyökérzöldségeket. Ezek a helyben termesztett növények olyan összetevőket tartalmaznak, melyek a szervezetet a fiatalság molekulájának is nevezett hialuronsav termelésére ösztönzik, mely anyag termelődése idősebb korban csökken. A hialuronsav (HA) olyan speciális fehérje, amelyet szervezetünk állít elő azért, hogy ízületeinket és izmainkat „kenőanyaggal" lássa el és kipárnázza, miközben a bőr megfelelő hidratáltságát is biztosítja. A kor előrehaladtával viszont szervezetünk egyre kevesebb HA-t termel.
Ebben a faluban az emberek nem csak tovább élnek, de ritkán fordul elő olyan betegség körükben, mint a rák, a cukorbetegség vagy az Alzheimer-kór.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/01/japan-falu-belso-resize.jpg)
Azonban, mióta a feldolgozott élelmiszerek megjelentek a faluban, a szívbetegek száma megduplázódott. Azok a fiatalok pedig, akik elköltöznek innen, és feldolgozott élelmiszereket fogyasztanak, korábban halnak meg, mint a szüleik.
A manapság a világ több tájáról a faluba látogató kutatók úgy vélik, hogy a hosszú életűek falujában az emberek egészségben eltöltött éveinek a titka a helyi étrend, amely egyedülálló.
Japán más részeivel ellentétben a falu lakói egyáltalán nem esznek rizst, hanem egyfajta édesburgonyát, növényi ösztrogénekben gazdag szójababot, és érdekes állagú, kocsonyás gyökérzöldségeket. Ezek a helyben termesztett növények olyan összetevőket tartalmaznak, melyek a szervezetet a fiatalság molekulájának is nevezett hialuronsav termelésére ösztönzik, mely anyag termelődése idősebb korban csökken. A hialuronsav (HA) olyan speciális fehérje, amelyet szervezetünk állít elő azért, hogy ízületeinket és izmainkat „kenőanyaggal" lássa el és kipárnázza, miközben a bőr megfelelő hidratáltságát is biztosítja. A kor előrehaladtával viszont szervezetünk egyre kevesebb HA-t termel.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!