Szimpatika – A lustaság tényleg fél egészség

Minden orvos, tanácsadó, kutató hangsúlyozza a test trenírozásának jótékony hatását. A sport csökkenti a szívinfarktus, az agyvérzés és a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.
De hogyan támasztható alá mindez tudományosan?



Jobban szemügyre véve a kérdést, az orvosok eddig csupán felületes tudással rendelkeztek arról, hogy a sport pontosan hogyan fejti ki jótékony hatását az egészségünkre.

Az egzakt biológiai mechanizmusokat, melyek e mögött a hatás mögött rejlenek, idáig nem ismerték. Egy amerikai kutatócsoport nemrég eltökélte, hogy fényt derít rájuk.

Massachusettsi és harvardi kardiológusok és kutatók a vérben végbemenő anyagcsere folyamatokat elemezték a sportolás előtt és után. Minden anyagcsere folyamat, mint például a zsír elégetése is, ahhoz vezet, hogy kis molekulák, úgy nevezett metabolitok kerülnek a véráramba. Aszerint, hogy az ember éppen mit csinál, és hogy milyen anyagcsere folyamatok játszódnak le éppen a szervezetében, úgy növekszik vagy csökken a vérben úszkáló metabolitok száma.

A kérdés: hogyan változik meg a vér metabolikus képe a sportolás közben? Ennek a megvizsgálását csupán a legújabb technika tette lehetővé: különleges szoftverek segítségével, komputeren vizsgálják és elemzik ki az anyagcsere-folyamatokat. Ennek a legújabb kutatási területnek is ez a molekula adta a nevét, úgy hívják, hogy Metabolika.
Kémiailag nézve más emberré válunk egy maraton lefutása után.

A tudósok 25 futótól vettek vért a 2006-os bostoni maratoni futás előtt néhány nappal és közvetlenül utána. A vérükben az elemzések szerint 200 különböző anyagcsere terméket találtak. A futás után 21 molekulának változott meg jelentősen a koncentrátuma, méghozzá leginkább az izmokban.

További kísérletek után arra is rájöttek a tudósok, hogy a metabolit máshogyan változik meg sportolóknál, mint azoknál, akik nem szoktak sportolni. A glicerin koncentrációja például az aktív sportolók testében kétszeresen nőtt meg a vérben, mint a tunyákéban. Ez a vegyület a zsír lebontásakor keletkezik, így a nagyobb mennyiség az aktívabb zsírlebontásra utal.

Az ok, amiért a glicerin koncentrációja hol ilyen, hol olyan mértékben változik meg, egyenlőre ismeretlen. Vajon ez a jelenség öröklődik? Vannak, akik egyszerűen génjeikből fakadóan jobban égetik a zsírt, mint mások? Vagy kemény tréninggel fejleszthető ez a „tulajdonság”? Esetleg célzott étrenddel is elérhető, hogy jobban megnőjön a vér glicerintartalma, ezáltal több zsírt égessünk?

Ezek a jövő kutatásainak kérdései, a kutatók azonban két dologban egyetértenek: annyira összetetten zajlanak a szervezetünkben az anyagcsere-folyamatok, hogy még több éves kutatásokat igényel e kérdések megválaszolása.. Annyit viszont már tudhatunk, míg a lustaság fél, addig a mozgás bizonyíthatóan dupla egészég.