Nyár

Hogyan hat a hőség a szervezetünkre?

A Magyar Kardiológusok Társasága egészségeseket és szívbetegeket is óva int a kánikulában: 11 és 15 óra között ne legyünk napon, mert a leégés mellett hőgutát is kaphatunk, keressünk árnyékot és folyamatosan ügyeljünk a víz- és sópótlásra!

Tartós agykárosodást is okozhat a hőguta

Azzal már a legtöbben tisztában vannak, hogy bőrünket, szemünket védeni kell a túlzott napozástól,de a napszúrás veszélyeiről, kockázati tényezőiről kevesebbet hallani.

A leégés is okozhat ajakherpeszt

A herpesz nemcsak kellemetlen, de gyógyíthatatlan betegség is. Dr. Nagy Magdolna bőr- és nemigyógyász, kozmetológus segítségével igyekeztünk a végére járni annak, hogy mégis mit lehet tenni, ha hajlamosak vagyunk a kellemetlen ajaksebesedésre.

Ingyentábor – gyermekmunka

A szünidő az oktatási rendszer legjobb találmánya! Diákként és szülőként egyaránt ezt tudom állítani, hiszen erre az időszakra minden évben megszűnik a lehető legnagyobb konfliktusforrás köztem és az utódaim között.

Hosszú nyár – anyaszemmel

Annyit írtam mostanában arról, hogy mennyit változott az életünk a gyerekeink növekedésével, és azt látom, hogy a nyaraink is visszavonhatatlanul átalakultak...

Nem akarok tökéletes gyerekeket!

Közeleg a tanévzáró és én – mint oly sok szülőtársam – vegyes érzelmekkel várom a bizonyítványosztást, ami egy komoly konfliktushelyzet. Bár elkerülhetetlen, de valójában senkinek semmi szüksége nincs rá.

A gyerekek leggyakoribb fülbetegségei

A jó idő beköszöntével búcsúzhatunk néhány tipikusnak mondható betegségtől, azonban most jönnek a nyári problémák: a légkondicionáló miatti meghűlés, az allergia és persze a fülgyulladás.

Kis odafigyeléssel kivédhetők a fulladásos gyerekbalesetek

A vízbefulladásos balesetek leginkább két korosztályt, a totyogókat és a tinédzsereket érintik. A figyelmeztetések ellenére minden évben történnek vízbefulladások, pedig szinte minden esetben ki lehetne védeni a tragédiát.

Apák Napja

Benedek fiam az egyetlen a családban, aki igazán komolyan veszi az ünnepeket. Ha ő nem lenne, egy-egy hátba veregetéssel elsiklanánk a névnapok felett, nem öltözne gyertyafénybe a Föld óráján a lakás, és Bodza kutya sem kapna tavaszköszöntő plakátot a háza fölé.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!