közétkeztetés

Egy gyerek se maradjon éhes!

Kisebbik fiammal nagy hódolói vagyunk Mijazaki mesternek, a japán animáció Oscar-díjas atyjának, akinek olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint a Totoro, vagy a Chihiro szellemországban, vagy A vándorló palota – és még sorolhatnám.

Ezért együnk több halat!

Rövidesen elkészül a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, amellyel megvalósítható a következő években az ágazat előtt álló legfontosabb feladat: az éves szinten mintegy 5 kilogrammos hazai fejenkénti halfogyasztás megduplázása.

Szerethető maffia

A nevében is figyelemfelkeltő Budapest Bike Maffia 2011 karácsonyán kezdte meg – főleg hajléktalanokat segítő – önkéntes munkáját: öt biciklista osztott szendvicset a rászorulóknak. Ma a legnagyobb közösségi oldalon több mint tizenkétezren kedvelik, követik a BBM-et, ami netes közegben azt jelenti: közülük sokan bármikor mozgósíthatók közösségi főzésre, ételosztásra, egyéb segítségre. A BBM keresztapja, Havasi Zoltán ránézésre is nonkonform figura. Szeret biciklizni, erős szociális érzékenységgel áldotta-verte meg a sors, és szívesen rombolja a sztereotípiákat.

Nem tartanak ebédszünetet a magyarok

A magyarországi dolgozók 40 százaléka nem tart külön ebédszünetet, 73 százalékuk pedig rendszeresen kávézik, akár napi négy vagy több alkalommal is.

A kórházba kerülő gyermekek kétharmadát fenyegeti alultápláltság

A malnutríció, azaz a valamilyen betegséghez kapcsolódó alultápláltság veszélye a magyar kórházakba kerülő gyermekek csaknem kétharmadát fenyegeti, 12 százalékukat pedig súlyosan érinti – derült ki a magyarországi gyermekkórházakban végzett országos felmérésből.

Mit esznek a közétkeztetésben gyerekeink

2013 januárjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megkezdte a gyermekek közétkeztetéséből származó ételek akkreditált laboratóriumi érzékszervi vizsgálatát. A hivatal célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek közétkeztetésének fontosságára és az ebben jelentkező kedvezőtlen folyamatokra. A vizsgálatokat a hatóság folyamatosan végzi majd, amelynek eredményeit a NÉBIH saját honlapján rendszeresen elérhetővé teszi.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!