Miért költözik a cinke a postaládába? Mit tehetünk?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez (MME) minden évben több információ is érkezik postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető. Az első esetekre márciusban lehet számítani, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és a mesterséges odúkban is szívesen fészkel.

A leggyakoribb "techno"-fészkelőhelyet jelentő postaláda mellett találták már fészkét: kerítések és korlátok üreges részeiben, részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben,kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.

Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag szokatlan, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

Miért kedvelik a postaládát?

A többi cinegefajhoz képest a széncinege kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészkelőhelyekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.

A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus méreteit (alapterület, mélység, röpnyílás) tekintve nagyon hasonló a széncinegék természetes harkályodúihoz és a mesterséges odúkhoz – a különbséget csak a lapos kialakítás jelenti. A cinegék szempontjából a családi házas környezetben, a kerítésen, a madarak számára is jól láthatóan elhelyezett postaládák országos hálózata valójában a legnagyobb számban kihelyezett mesterségesodú-típusnak is tekinthető.

A fészkelőhelyet kereső, majd a fészket építő madarak természetesen nem tudhatják, hogy a postaládát valójában napi szinten használjuk, és az ebbe dobált küldemények veszélyesek lehetnek a kotló madárra, a tojásokra és a fiókákra egyaránt. A veszélyt a madarak azért sem érzékelhetik, mert a postás a járdán közlekedik – ahol a madarak megszokták az emberek jövés-menését – és a levelek, újságok, szóróanyagkötegek bedobása is csak másodpercek kérdése. A fészekanyagot hordó madarak gyakran nem is találkoznak a postással, a küldemények bedobása pedig olyan rövid ideig tart, ami nem jelent tényleges zavarást számukra.

A madarak postaláda-foglalása tehát mindenekelőtt rájuk nézve jelent kockázatot. De ez a lakók és a postai dolgozók számára is kényelmetlenséget jelenthet, hiszen bő egy hónapon át nem lehet a megszokott módon kézbesíteni a küldeményeket. A probléma kezelésére több megoldási lehetőség közül választhatunk.

MIT TEHETÜNK?

Beköltözés megelőzése

Ha a madarak nem tudnak beköltözni a postaládába, akkor maga a probléma sem alakul ki. Ehhez olyan postaládát kell vásárolnunk, barkácsolnunk, melynek levélbedobó-nyílását felső zsanéros billenőajtó védi.

Átköltözés segítése

A széncinegék nagyon jól telepíthetőek "B" típusú mesterséges odúkkal. Ezeket a közhiedelemmel ellentétben nem csak fák magasára, de épületekre és akár kerítésre is kihelyezhetjük.

Ilyen odúkihelyezéssel nem csak megelőző céllal, de az követően is próbálkozhatunk, ha észrevettük a cinegék postaládába költözését. Ilyenkor mielőbb tegyük ki az odút közvetlenül a levélszekrény mellé, és ekkor még lehetőleg röpnyílással kifelé. Az átköltözés sikere érdekében az első néhány órára (ha szükséges, akár néhány napra) zárjuk le, tömjük be a postaláda nyílását, hogy a fészeképítés lázában égő madarak mielőbb a szomszédos odú arasznyira levő röpnyílását kezdjék el használni. Néhány nappal később, vagy a fészek megépültét követően, a kifelé néző röpnyílású odút nyugodtan befelé fordíthatjuk – a szülők percek alatt megtalálják és megszokják a más felé néző bejáratot. 

Teendők beköltözés után

A madarak postaládába költözése sokkal inkább érdekességet, semmint nyűgöt jelenthet az embereknek. A tapasztalatok alapján az elbűvölt lakók szívesen és megértéssel fogadják a cinegéket, mert jelenlétük sokkal több megfigyelési örömet jelent, mint kellemetlenséget. Utóbbi ráadásul nagyon gyorsan, könnyen és egyszerűen orvosolható.

A széncinegék alkalmazkodóképes fészeképítési viselkedését ismerve ablakodúk kihelyezésével is próbálkozhatunk.

A madarak számára kockázatot jelentő fészkelőhelyek kiváltását a kora tavaszi mesterségesodú-kihelyezés is segíti. Az őszi fő időszak mellett a február-március a második legfontosabb időszaka a kampányszerű, akár tömeges odúkihelyezéseknek.

Forrás : Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!