Óvjuk meg a fecskefészkeket!

Forrás: MME
Az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni a fecskepelenkákat.

Fecskék = biológiai védekezés

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), amelyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kg, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Állományuk mintegy 60%-a eltűnt

Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, melynek hátterében:

 - az élőhelyek átalakítása (fészkelőhelyek megszűnése), a táplálékbázis csökkenése (háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás, nem megfelelően végzett szúnyogirtás);

 -  a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban (például a sár fészekanyag hiányával a szárazodó tavaszokon), de az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány stb.,

 - és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek tömeges leverése (gyakran állami és önkormányzati intézményekről), a madarak elüldözése és akár megölése áll.

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább 2 millió kg, azaz 2 000 tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!

Állománycsökkenésük megállításának, megfordításának alapját a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti. Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek, tehát a fecskefészkek leverése egész évben tilos! Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1–március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett távolíthatóak el.

Költési időszakban, április 1–október 31. között a fecskefészkek eltávolítása nemcsak tilos, de nem is engedélyez(tet)hető!

Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt tájékoztassuk a hatóságot. A sárfészket építő molnár- és füstifecske-állomány országos védelme kapcsán a legkritikusabb kérdés a madarak által lakott épületeken végzet munkák természet- és állatvédelmi törvény előírásait is betartó megvalósítása. Ennek lényege, hogy a fészkeket csakis engedély birtokában és a költési időszakon kívül szabad eltávolítani, és az épület felújítását követően gondoskodni kellene a kényszerűségből megsemmisült fészkek pótlásáról műfészkekkel vagy mesterséges molnárfecsketelep közeli kihelyezésével.

Az ember-fecske konfliktusok hátterében szinte mindig a fészekkel együttjáró, lepotyogó ürülék áll. Rengeteg veszekedés, családi és lakótársi viszály, értelmetlen és törvénytelen fecskezavarás és fészekleverés megakadályozható egy egyszerűen nagyszerű eszközzel – a fecskepelenkával. Ez a madárvédelmi higiéniai kiegészítő eszköz egy fészkenként legalább 30x20 cm körüli fa, fém vagy műanyag lap, amit közvetlenül a fészek alá szerelünk fel. A fecskepelenka felfogja az etető madarak és a fiókák ürülékét, így a fészek alatti terület tiszta marad. A fecskepelenkáról akár a költési időszakban szükség szerint többször is, de ősszel mindenképpen távolítsuk el a száraz, felhalmozódott ürüléket. Ha nagyon muszáj, a fecskepelenka aktív fészkek alá is felfúrható, felszegelhető, a néhány perces zavarás szinte bizonyosan nem zavarja a madarakat. Ilyen esetben figyeljünk arra, hogy ne tojásos állapotában zajongjunk a fészeknél, várjuk meg a fiókák kikelését, mert a fiókás fészkeket már nem hagyják ott a madarak.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!