Szimpatika – Felvételiztetés – Munkahelyi kiválasztás – Modernkori HR

Azt mondtam röviden: mert a pszichológia kidobott magából két fogalmat, hogy jó ember valaki vagy gonosz ember. Ezeket a fogalmakat nem írhatom be egy pszichológiai leletbe, holott ennél fontosabb nincs. A többi nem érdekes. Illetve ez egy nehéz kérdés.

Évtizedeken keresztül ültem az orvosi egyetemen a felvételi bizottságban: és jöttek a gyerekek mutatván, hogy a középiskolai biológiai és fizikai anyagot mennyire tudják. Ezen már változtattak, tudom, de akkoriban kétfajta ember jött. Aki most érettségizett, az jobban tudta, aki korábban, az kevésbé. Emlékszem egy gyerekre, aki fizikai kérdést kapott, és azt mondtam, mi értelme van az ilyen jellegű felvételinek.

Hiszen minden pszichológiai vizsgálat cáfolta azt, hogy az értelmi színvonal és a tanulmányi eredmény között korreláció lenne. Lehet, hogy épp a legokosabb gyerek a legjobb tanuló, de lehet, hogy közepes vagy rossz, minden az energiabefektetéstől függ.

Soha nem igazolódott, hogy az egyetemi pályafutás sikere egyben a pályán való beválást jelenti. Nem a legjobb tanulóból lesz a legjobb sebész vagy mérnök. A felvételi vizsga a pszichológia mai módszertana szerint azt tudja megmondani, hogy valaki milyen tanuló lesz, de hogy milyen orvos lesz egy 18 éves gyerekből 35 éves korára, azt nem lehet megjósolni.

Ilyen előrelátásokra nincs metodikánk. Személyes élményem is azt igazolja, hogy végigéltük a háborút és nagyon nehezen tudtunk visszailleszkedni társadalmilag, fegyelmileg.

Rettenetesen rossz tanuló voltam. Az érettségi után azt mondta az osztályfőnök: fiúk, ilyenkor, mikor kiléptek az életbe, tanácsot szoktak adni. Ne legyetek olyanok, mint a Popper, mert ő olyan, mint az aspirin, mindenre jó és semmire sem használ. Megsértődtem, és még a bankettre sem mentem el. De a sors huszonvalahány év múlva elégtételt szolgáltatott. Fölhívott egy osztálytársam, hogy megint érettségi találkozó volt - és kiderült, hogy egyetemi tanár lett belőlem. Hát ennyit ér az előre jóslás.

Visszatérve a felvételiztetésre, azt javasoltam, hogy „ugró mérce” is lehetne a felvételi, ha legalább 165 cm, akkor felvesszük, hiszen nagyjából ugyanannyira releváns információt hordoz, mint a középiskolai fizika és biológia tudás. Elmebetegnek néztek, de a miniszter okos ember volt, megkérdezte, mit javasolnék komolyan? Nem csinálnék alkalmassági vizsgálatokat, mondtam, de alkalmatlanságit igen.

Hogy megállapítsam, ha valaki túl anyagias, túl agresszív, goromba, túlzott karriervágya van, nem jól tud kooperálni másokkal – hogy rászabadítsuk-e a betegekre. A miniszter azt kérdezte: nem lehet, hogy az alkalmatlanságin elvérzik egy leendő Nobel-díjas biokémikus? De lehetséges, mert az orvostudomány nem egységes. A laboros is orvos, a kutató és a járványügyi ellenőr is. Az alkalmatlansági csakis betegágynál dolgozó orvosra érvényes.

Ugyanezt gondolom a munkahelyi alkalmasságinál is. Információt adnak, de nem biztos, hogy lényegeset. A mérnöki balféltekéről többet mond el, mint arról, hogy mennyire szociális az ember, tud-e együttműködni. Érzelmileg mennyire stabil, hajlamos-e az elmagányosodásra...



Végignéztem néhány tesztet, amiket felvettek Babitscsal, József Attilával, de eszembe nem jutott volna, hogy művészek, hogy költők. Semmit nem mutattak meg a személyiségtesztek ezekről a zseniális művészekről, sem a Rorschach-teszt, sem a Szondi-teszt. Ezek a tesztek olyan faktorokat, részfunkciókat néznek, amik mérhetők. Egy pszichológus megmondhatja, hogy milyen alkotás-lélektani folyamatok játszanak közre abban, hogy egy vers keletkezzen.

De hogy jó-e a vers vagy sem, azt a pszichológus nem tudja megmondani. Nincs értékítélete. A pszichológus számára egy pofon és egy simogatás az két cselekvés. Lehet, hogy a motívumait feltárja, de azt nem, hogy az egyik társadalmi szempontból pozitív, a másik pedig negatív. Rámutathat, hogy egy zseni és egy értelmi fogyatékos az kétfajta gondolkodási struktúra, de a társadalmi hasznossághoz nem tud a pszichológus hozzászólni. Azt kölcsön veszi a pedagógiától, ettől, attól, amattól…

Ha megpofoznak valakit, akkor a pszichológus azt fogja mondani, hogy ez egy agresszív akció volt. Ekkor jön a jogász és megkérdezi: Kit pofozott meg? A gyerekét? Ifjúság elleni bűntett! A kocsmában? Közbotrány okozás! Rendőrt? Hatóság elleni erőszak! Politikust? Lázítás! És tizenöt minősítést rárak arra az egyetlen pofonra. Vagyis pszichológiailag nem feltétlenül a legsúlyosabb bűncselekményt elkövető ember a legzüllötteb..

Én mindig rákérdeztem ilyen erkölcsi érzék vizsgálatoknál, hogy pl. valaki átvezet egy vak embert az úton , odaviszi egy kirakat elé, és azt mondja: itt van egy nagy gödör, ugorjon, mire az beugrik az üvegkirakatba. Egy másik ember meg féltékenységi rohamában megöli a feleségét. Melyik a züllöttebb?

Nyílván, aki a vak embert beugratja a kirakatba, holott az emberölés sokkal súlyosabb bűncselekmény. Itt kell vigyázni az alkalmassági vizsgálat metodikákkal, mert részfunkciókat mutatnak be az emberből a megbízhatóság különböző szintjein. És nagyon sokszor azt, ami szociális, emocionális, morális szempontból lényeges, nem mutatják.

Egy példa: A figyelemvizsgálatok során az emberek nagy része az első pár sorban hibátlan, aztán 1-2 hiba, aztán több hiba, vagyis a figyelme elfáradt. Csináltam hallás alapján való figyelemvizsgálatot. Ott egész más eredmények jöttek ki. Lehetséges, hogy két fajta figyelme van az embernek: egy auditív és egy vizuális? Összeálltam szemészorvosokkal és az eredmény az volt, hogy a vizuálison mindenki elvérzik, akinek nem diagnosztizált fénytörési zavara van.Azt mutatja, nem a figyelmet.

A metódusok alkalmazása során két kérdést kell feltenni. Az egyik a reliabilitás. Vagyis azt vizsgálja-e, amit vizsgálni akarok. A másik a validitás, vagyis milyen biztonsági fokon mér, mennyi a tévedési lehetősége a metodikának.

Nagy és régi vita ez. Olyan tudást egy emberről, amit ő nem akarva mondott el nekem, hanem indirekt eszközökkel, tesztekkel tudok meg, jogom van azt felhasználni az ő egzisztenciájában? Hosszú időn keresztül voltam igazságügyi szakértő. Dolgoztam különböző tesztekkel, módszerekkel, bűnözőkkel.

Az első mondat így hangzott: ennek a vizsgálatnak az eredményét én a bíróság elé fogom tárni, ezt magának tudnia kell. Vigyázzon, hogy mit mond nekem. Mert amit mond, meg amilyen eredményekre jutunk, azt a bíróság tudni fogja tőlem. Egy bűnöző is megérdemli ennyi tiszteletét az emberi szabadságának, hogy nem verem át, és a tudtán kívül, pszichológiai eszközökkel szerzett információkat nem használom fel ellene.

Ugyanez a problémám a szakmai tesztekkel is. Én megtudok különböző intelligencia tesztekből valamit. Megmondom a főnökeinek? Amit nem tőle tudok: hiszen indirekt tesztmódszerekkel, tehát akaratán kívül jutok információkhoz. Én nem detektív vagyok, hanem pszichológus. Engem nem kötnek tisztességbeli határok? Ez egy nagy probléma számomra.

Én sose csináltam alkalmassági vizsgálatokat. Hogy jövök ahhoz, hogy valaki műtősnői állásra pályázik, és én azt mondjam, hogy nagyon rendes, csak nem biztos, hogy bírtok majd a szexuális étvágyával. Ilyet nem mondhatok. Csak arról szabad beszélni, hogy nincs-e valami olyan személyiség- vagy karakter-vonása, ami kizárja azt, hogy a pályán beváljon. Itt sem az alkalmasság, hanem az alkalmatlanság a lényeg.