Szimpatika – A valódi biztonság és illúziója

Vagyis noha korábban mindig azt gondoltam, hogy egy kutyának nagyon rossz pórázon lenni, ez nem igaz. Ugyanígy az embereknek is szükségük van függőségre: szeretnek pórázon lenni, és ebből a szempontból mindegy, hogy a szíj végét Buddha, Jézus, Mózes vagy Marx fogja, netán a feleségük, vagy egy nagyhatalmú politikai vezér. A biztonság, a valahová tartozás érzése miatt szívesen vállaljuk a függőséget, hiszen az ember biológiai fegyverzete a nagyvadakhoz képest mindig is nagyon gyenge volt, ezért a kezdetektől fogva csoportban élt. Lehet függeni intézménytől, párttól, vallástól, közösségtől, de mástól is.

Mi a helyzet a kóros függőségekkel? Thomas Mann-nak van egy intelme: ne csinálj magánbűnöket a korszak bűneiből. Ha a korszak rohan és állandó időzavarban szenved, netán szorong, fél, neked ez személyes szinten nem kötelező. A fejlődéspszichológusok már 5–8 hónapos kor között kimutatják a gyerekek szorongásait. A felnőttek félelmei, szorongásai néha még fojtogatóbbak. Léteznek békésebb és nyugtalanabb korszakok, utóbbiakban pedig növelni szeretnék a biztonságérzetet és csökkenteni a félelmet. Erre egy módszer, hogy valamilyen módon kilépünk a helyzetből, nem nézünk szembe a valósággal, melyben élünk, amihez a megfelelő kábító eszközök is rendelkezésünkre állnak. Ezek többsége a régi vallási kultuszokból ered, azért használták őket, hogy extatikus állapotba jussanak, látomásaik legyenek, ma pedig ipari utakon hozzák őket létre. Van ebben gyengeség, menekülési motívum: sok nekem ez a teher, ez a veszélyeztetettség, ami rám zúdul, nem tudom elviselni, túl sok a szomorúság, elhagytak, egyedül érzem magam a világban – és így tovább.

Freudot egyszer megkérdezték, hogy mit csinálhat az a neurotikus ember, akinek nincs pénze a drága pszichoanalízisre? Azt válaszolta: leihatja magát. Pontosan erről van itt szó, egyfajta karaktergyengeségről. Azt viszont nem tudom, mennyiben genetikusan meghatározott és mennyiben a környezet hatása mindez, valószínűleg mindkettő együttes hatásának eredményéről beszélhetünk. Nem tudhatjuk, hogy mi lett volna a kis Mozartból, ha az apja nem nadrágolja el és nem kényszeríti gyakorlásra: lehet, hogy csak egy szépen fütyörésző ügyvéd. És ha Gausst nem tanítják matematikára? Vagy hiába szerződteti le hozzám bárki a világ legjobb edzőjét, sosem leszek magasugró bajnok, mert hiányoznak a megfelelő fizikai adottságaim. Ezért talán szamárság a régi „öröklés vagy környezeti hatás” vita. Senkiben sem lehet olyan tulajdonságokat kifejleszteni, amelyekre nincs legalább is lappangó genetikai lehetősége. És hiába van kedvező örökletes háttér, ha a környezeti hatás elmarad. Valahol itt, az öröklés és a tanulás találkozásánál van a nevelhetőség, a taníthatóság legkedvezőbb lehetősége.

Minél nagyobb a társadalmi terhelés, annál több emberről derül ki, hogy kicsi a teherbírása. Egy hagyományosan szabályozott, tradicionális, úgynevezett „emlékező” társadalom a múlt kész sémáival – hogyan viselkedtek adott helyzetekben az ősök? – sokkal könnyebben elviselhető, mint az úgynevezett „gondolkodó társadalmakban”, melyeket idegesítenek a hagyományok. A 19. századi nagy iparosodás során rengeteg ember tódult be a városokba vidékről, és ugrásszerűen megugrott a lelki krízis által sújtottak száma: nőtt az alkoholfogyasztás, a depressziósok és öngyilkosok aránya, emelkedett a bűnözés. A neves szociológus, Emile Durkheim megvizsgálta ezeket a folyamatokat, és két törvényszerűséget ismert fel: egyrészt minél hagyományosabban szabályozott életet él valaki, másrészt minél tartósabb érzelmi kapcsolatokkal rendelkezik, annál védettebb a lelki krízisekkel, az alkoholizmussal, az öngyilkossággal szemben.

A mi korszakunk rengeteg pozitívum mellett rengeteg negatívumot is hordoz, és az egyik ilyen rossz jelenség, hogy utálja a hagyományokat, ami miatt a társadalom tagjai is veszélyeztetettebbé válnak. Másrészt a kapcsolati formák is megváltoztak: manapság őrületes programéhség uralkodik. Mindig történnie kell valaminek, minden napra programokat kell szervezni, bulit kell rendezni, el kell menni ide, el kell menni oda. Az emberek iszonyodnak attól, hogy csendben, egyedül legyenek önmagukkal. Az így kialakuló lazább, haveri jellegű viszonyok pedig nem lesznek tartós kapcsolatok, nem adnak biztonságot.

Számomra a függőség azt jelenti, hogy valaki kilazult a világból. Unalmas lesz számára a világ, ha hozzászokott, hogy állandóan mámorban él: nem tud mit kezdeni az élményszegény sivársággal, és ez folyamatosan visszarántja őt az alkoholhoz vagy a droghoz. Ez emberi dolog, hiszen ha valahová meghívnak, ahol csinos csajok szolgálnak fel jó kajákat, nyilván szívesen megyek oda máskor is. A kellemes élményt újból és újból át akarom élni, és így alakul ki a függőség. Tudom, miről van szó, hiszen éltem a Távol-Keleten, és vannak narkotikumok, amiket kipróbáltam. Meggyőződésem, hogy egy pszichológus nem lehet csak kívülről gyógyítója a narkomániának, tudnia kell valamit magáról az élményről. Rettenetes, napokig tartó fejfájást kaptam az ópiumtól, a fű nem hatott rám, és így tovább. Egy társaságban egyszer teában oldott hasist adtak nekem. Roppant intenzívek lettek az hétköznapi élmények, a színek szinte belülről világítottak, vibrált a levegő, és egyszer csak elindult az agyamban egy irtózatos sebességű asszociációs gondolati roham. Érzelmileg mintha megszűntem volna, de hihetetlenül tisztán és világosan láttam önmagam prob-lémáit, megoldatlan kérdéseit, amik mind óriási sebességgel és erővel rohantak át rajtam. Reggel azonban felébredtem, és nem emlékeztem semmire.

Ez a legsátánibb ebben az egészben: odatart nekem valami nagyon fontosat – akár önismereti szempontból is –, de mire a hatás elmúlik, vissza is veszi. Annak idején az első, orvosi felügyelet mellett zajló magyarországi meszkalin-kísérletekre is jelentkeztem: a szer hatása alatt rajzolni és festeni kezdtem, és elragadtatott, amit készítettem, hiszen fogalmam sem volt, mennyire zseniális képeket tudok alkotni. Nem bírtam abbahagyni. A hatás elmúlt, és négy nap múlva ismét megnéztem a rajzaimat: egy értelmileg kissé retardált óvodás maszatolásait láttam. Ez is az ördögi félrevezetés egyik módja.

Az irrealitások világa színesebb, élménydúsabb és izgalmasabb, mint az irodában bérelszámolónak lenni. Ez okozza a különböző ajzószerek tünékeny hatásának igazi veszélyét, a nehezen leküzdhető kísértést, a függőséget, a becsapást jelentő sátáni manipulációt.

Ezért mondja Buddha:

Legyetek önmagatok menedéke,
A menedéket találjátok meg önmagatokban,
Idegen segítség nélkül.