Sérült gyermekeken segít a magyar módszer

Szerző: Szimpatika
Az egészségbiztosító júniustól önálló kód alatt kezeli a kivételesen hatékony módszert. A terápiát végzők szerint áttörést hoz a rendelet, amivel az eddigi munkájukat és eredményeiket látják beérni. Az önálló kód a többi között azt is jelenti, hogy a Dévény-módszer különvált a gyógytornától, amivel eddig egy csoportba sorolták.
Minden szülő tudatosan vagy akár tudat alatt is hasonlítgatja gyerekét a kortársaihoz. Mikor ül fel, kezd el mászni vagy mikor mondja ki az első szót. A szakemberek szerint a gyerekek többsége különböző ütemben fejlődik, saját magához kell viszonyítani őket. De honnét tudhatjuk, hogy mi még a normális, meddig lehet eltérni az átlagtól? Sokáig ámítjuk magunkat: majd utoléri magát, kinövi a lemaradást. Aztán egyszer csak már késő, és azon sopánkodunk, hogyhogy nem vettük észre hamarabb.

Az esetleges problémák korai felismerésében a védőnőktől, a gyermekorvostól várhatunk segítséget. A védőnők feladata a tájékoztatás: jelezni a szülőknek és a házi gyermekorvosnak/háziorvosnak, ha a gyermek fejlődésében lemarad vagy veszélyeztetett.

A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke szerint a hangsúly a korai felismerésen van, ehhez azonban meg kell törni a „majd kinövi” sztereotípiát. Fontos lenne a szülők oktatása, felkészítése a gyerekvállalásra - mondta a hirado.hu-nak.

Fotó: youtube.com
Csordás Ágnes Katalin szerint kevés a korai fejlesztéssel foglalkozó gyógypedagógus hazánkban. A korai fejlesztési terápiák többségére nehéz hamar időpontot kapni, hosszadalmas a várakozás, a legtöbb elérhető pedig fizetős.

A Dévény-módszer

A közelmúltban önálló terápiaként elismert Dévény-módszer is akkor igazán hatásos, ha időben megkezdődhet a habilitáció. Kidolgozója szerint öt hónapos korig az agynak van egy tartalékállománya, a kezelés ezt indítja be.

Dévény Anna gyógytornász, művészitorna-szakedző lassan 40 éve foglalkozik koraszülöttek, sérült gyerekek és felnőttek mozgásrehabilitációjával és -korrekciójával. Egyedülálló rendszerét szülési sérült, idegrendszeri károsodásban szenvedő csecsemők és különféle mozgássérülési problémával küzdő gyermekek gyógyítására dolgozta ki.

Módszere két nagy tevékenységi területet ölel fel: a gyógyítást és a mozgásfejlesztést. Lényege az idegvégződések kézzel végzett, bőrön keresztüli direkt stimulálása a gyermek egész testén.

Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a többi módszer és a DSGM-közt, Dévény Anna azt mondta: „Mindenki azt erőlteti, amire a páciens - legyen az csecsemő, gyerek, vagy felnőtt - nem képes. Mi ezzel a kezeléssel képessé teszünk rá.”

A négy évtized alatt több ezer kezelt gyermeknél 80%-ban gyógyulást, 15-20%-ban javulást értek el. A kezelés hatékony a baleseti, valamint a mozgássérülések után is.

úlius óta az egészségbiztosító önálló kód alatt finanszírozza a Dévény Anna Alapítványnál évtizedek óta sikerrel alkalmazott gyógyítási tevékenységet, a Dévény speciális manuális technikát (SMT).

Szekér Judit, az alapítvány kuratóriumi elnöke szerint nagy áttörés, hogy a kormány ezzel a rendelettel önálló terápiának ismeri el az új szemléletű mozgásrehabilitációt. Az önálló kód egyben azt is jelenti, hogy meg kell oldani a szakfelügyeletet, a már végzett szakgyógytornászok újravizsgáztatását, nyomon követését.

Hiába a negyven év sikerei, még mindig nincs elég „dévényes” terapeuta. Ezt az építkezést segíti, hogy idén is indul akkreditált, négy féléves, posztgraduális DSGM-szakgyógytornász-képzés.

Forrás: hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!