Szabad-e diétázni gyermekkorban?
Egyebek mellett reggeltől délutánig tartó vércukorszintméréssel, EKG vizsgálattal és tanácsadásokkal várja a családokat a Semmelweis Egészség Nap következő állomása, a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán. A vizsgálatokon bárki részt vehet, ám ez alkalommal főként a gyermekekre fókuszálnak, az ő általános egészségi állapotuk feltérképezése a cél.
Természetesen szülői kísérettel, de elsősorban a hat és tíz évesnél idősebb korosztályt várják a speciálisabb állapotfelmérésekre. A kiskamaszok kipróbálhatják a klinika legmodernebb 12 csatornás EKG-készülékét, mely a sporttevékenység megtalálásában nyújthat segítséget, de a testzsír- és vázizom-tömeg mérés is sok információt adhat az egyéni állapotról. Gyógytornászok vezetésével gyermekeknek szóló speciális tornagyakorlatok elsajátítására is lesz lehetőség.
A Diéták jelentősége az elhízás megelőzésében című interaktív pódiumbeszélgetés a nagyobb gyermekeket és a szülőket szeretné megszólítani. A családok gyakorlati segítséget kaphatnak a kiegyensúlyozott napi menü összeállításához. Szintén kisebb létszámú előadás keretében tárgyalják a túlsúly és az elhízás kérdéskörét. A szülőknek és kamasz gyermekeknek szóló interaktív előadás során az elhízás okairól, szövődményeiről és a megelőzés lehetőségeiről lesz szó.
Bár napjaink táplálkozási szokásai alapján a fejlett világban nem kellene vitaminhiánnyal számolni, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a lakosságot széles körben érinti például a súlyos D-vitamin hiány. Az egészségnapon kiderül, mely vitaminokat érdemes egyéb forrásokból pótolni. A témáról szóló előadás az egész család számára hasznos lehet.
A programok ingyenesek, de nagy részük regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250 oldalon, a Semmelweis Egészség Napok fülre kattintva lehetséges. A betelt programokra a helyszínen, a lemondásoktól függően lehet regisztrálni.
Időpont: 2020. március 7. (szombat) 10:00 – 14:00
Helyszín: II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika (1094 Budapest, Tűzoltó u. 7-9.)
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!