Sose felejtse el a reggelit!
2014. 11. 07.
Az elmúlt években végzett felmérések egyértelműen rámutattak arra, hogy már a gyerekeknél megfigyelhetőek azok a helytelen életmódbeli szokások, amelyek kihatnak a felnőttkorra, és olyan krónikus betegségek kialakulásához vezetnek, mint a szív- és érrendszeri, a cukor- vagy számos daganatos betegség – hívja fel a figyelmet az MDOSZ.
Több hazai felmérés is kimutatta, hogy minden harmadik iskolás gyermek reggeli nélkül ül be az iskolapadba, ami felborítja a helyes táplálkozási ritmust, és egyéb helytelen táplálkozási szokásokkal együtt növeli a túlsúly kialakulásának kockázatát.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2014/11/breakfast-1.jpg)
Az idén végzett, 4-10 éves, budapesti és kecskeméti óvodásokra és kisiskolásokra vonatkozó reprezentatív kutatás eredménye is ezt bizonyította: a felmért iskolások 31 százaléka reggeli nélkül indul el otthonról, így az akár 10-12 órás nem evést követően üres gyomorral ülnek az iskolapadba, ami a figyelem és a koncentrációs képesség zavarához, fizikai teljesítményromláshoz, illetve a vércukorszint esésének következményeképpen akár balesetekhez is vezethet.
„Ezért a rendszeres, napi ötszöri étkezés gyermekkorban kiemelt jelentőségű, hisz ekkor alakul ki a későbbi évekre is átvitt étkezési ritmus, illetve a megfelelő ütemű fejlődéshez is elengedhetetlen, hogy a három főétkezés mellett, az állandó mozgásban lévő, fejlődő csemete kisétkezéssel is megkapja a szükséges energiát és tápanyagokat” – hangsúlyozza legújabb hírlevelében, a Táplálkozási Akadémiában az MDOSZ.
Forrás:mno.hu

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!