Sok középiskolás kihagyja az ebédet

Szerző: Szimpatika
Magyarország egészségügyi mutatói a legrosszabbak között vannak Európában. Hazánkban minden harmadik ember magas vérnyomástól szenved, a krónikus szívbetegek aránya 16%. E betegségek azonban megelőzhetők, ha az ember odafigyel az egészségére, megfelelően étkezik, rendszeresen sportol és szűrővizsgálatokra jár. Az egészséges életmódot elkezdeni sosem késő, de a legjobb, ha már gyermekkorban odafigyelünk rá.

A Generali általános felmérést végzett a gyermekek életmódjára vonatkozóan, melyből kiderül, hogy az általános iskolások 6%-a kihagyja a reggelit, míg a középiskolások 5%-a nem ebédel; tízből négy általános iskolás sportol tanítás után, ám a középiskolásoknak csak negyede; iskolakezdés előtt pedig csak minden negyedik diákot viszik el a szülők orvosi szűrővizsgálatra.

A Generali kutatása részletesen foglalkozik a diákok étkezési szokásaival. A felmérésből kiderül, hogy otthon reggelizik az általános iskolások 70%-a, vacsoráját pedig 98%-uk fogyasztja otthon. A középiskolások 61%-a reggelizik még indulás előtt, és 88%-uk ér haza vacsorára. Mindkét korosztály számára az uzsonna az az étkezés, ami a leggyakrabban kimarad: az általános iskolások 10%-a, a középiskolások 20%-a nem uzsonnázik. A diákok jellemzően a tízóraijukat veszik büfében (a középiskolások körében több mint kétszer annyian, mint az általános iskolásoknál), de a középiskolások 7%-a az ebédjét is itt vásárolja.

A kutatásból kiderül az is, hogy az órarendbe épített tornaórákon kívül tízből négy általános iskolás jár valamilyen edzésre, míg a középiskolásoknak csupán egynegyede sportol tanítás után.  Holott a sportolás gyerekkorban nemcsak a testi fejlődés szempontjából elengedhetetlen, de a kiegyensúlyozott lelki fejlődéshez is szükséges. A felmérés arra is rámutat, hogy csupán a szülők negyede szokta iskolakezdés előtt szűrővizsgálatokra vinni gyermekét. Leggyakrabban általános állapotfelmérésre mennek, ezt követi a fogászat, illetve a látás-, hallásvizsgálat.

A Generali a Biztonságért Alapítvány idén nyáron a Generali Egészségügyi Szűrőprogram keretében is felhívta a figyelmet az egészséges életmód és a betegségmegelőzés fontosságára. Az Alapítvány egy speciális szűrőbusszal járta az országot, melyen összesen több mint 2600 ingyenes szűrővizsgálatot végeztek el a szakemberek.  A program során súlyos egészségügyi problémákra hívták fel a figyelmet, valamint több komoly betegséget is kiszűrtek. A vizsgálatokon részt vevőknek azonban csak 9%-a volt 18 éven aluli.

„Sajnos általánosságban elmondható, hogy az emberek többsége csak idősebb korban kezd törődni az egészségével, pedig a gyermekek esetében legalább olyan fontos lenne erre figyelni. A fejlődésben lévő szervezetnek ugyanúgy – ha nem jobban – szüksége van a napi ötszöri, minőségi étkezésre és a rendszeres testmozgásra. Ráadásul ez az az időszak, amikor egy komolyabb betegség – ha nem észlelik és kezelik időben – akár súlyos fejlődési rendellenességet is okozhat, ezért ajánlott a rendszeres orvosi felügyelet, a szűrővizsgálatokon való részvétel” – hangsúlyozta Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója.

A Generali Egészségprogram kényelmes és professzionális keretek között biztosítja a szükséges orvosi ellátást és vizsgálatokat az egész családnak. A gyermekekre is kiterjeszthető szolgáltatás keretében korlátlanul rendelkezésére állnak minőségi szakrendelések, nem kell várakozni egy-egy diagnosztikai vizsgálatra, a nap 24 órájában rendelkezésre áll a Generali Egészségvonala, valamint gyors és minőségi ellátást nyújt.

Bővebb információ: https://www.generaliegeszsegprogram.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!